A Tisza Párt az említett körzetben sokkal nagyobb bajban lehet, mint az a nyilvánosságra került adatokból kiderült. Nemrég ugyanis elhatárolódó nyilatkozatot adtak ki a Cegléd környéki Tisza-sziget-csoportok, amelyben bejelentették: nem kívánnak részt venni Muhari Gergely, a Pest vármegyei 14. választókerület tiszás képviselőjelölt kampányában.
A bejegyzésük szerint egy olyan közösségi médiás poszt jelent meg, amelyben Zágráb Nándor egykori jobbikos önkormányzati képviselő a saját egyesületénél, a Jobb Nagykőrösért Egyesületnél az Arany Tisza-sziget logóját használva azt a látszatot kelti, mintha a Tisza Párt, illetve a Tisza-szigetek őt támogatnák, és politikai közösséget vállalnának vele. Zágráb Nándor négy évvel ezelőtt egyébként még Márki-Zay Péter jelöltje volt a térségben,
az előválasztáson a Jobbik jelöltjeként indult,
az országgyűlési választáson aztán simán kikapott.
Ezzel kapcsolatban egyértelművé tesszük, hogy elhatárolódunk Zágráb Nándortól, valamint minden olyan szigettől, amely az ő befolyása alatt áll. A Tisza-szigetek nevében sem politikai felhatalmazást, sem támogatást a részünkről nem kaptak
– írták, hozzátéve, az alábbi szigetek határolódtak el:
- Két Torony Tisza-sziget, Abony,
- Kossuth-erkély Tisza-sziget, Cegléd,
- Bástya Tisza-sziget, Nagykőrös,
- Alföld Jövője Ifjúsági Tisza-sziget.
Néhány nappal ezelőtt pedig egy ehhez kísértetiesen hasonló ügy is nyilvánosságra került, ugyanis kizártak a Tiszából egy korábbi szigetalapítót és kapcsolattartót. A férfinak azért kellett távoznia, mert
nem volt hajlandó támogatni egy kirekesztő, másokat lejárató és megfélemlítő módszerekkel politizáló belső csoportot.
A politikai közösségből eltávolított aktivista nyilvános nyilatkozatban indokolta döntését, és súlyos állításokat fogalmazott meg a mozgalom belső működéséről, valamint az adományok kezeléséről is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!