Pofonokkal, rugdosással építi a jövőt a Tisza

Már a fizikai erőszaknál tart Magyar Péter szeretetország építése.

Forrás: Szoljon2026. 02. 02. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy kiállnak mindenki mellett, akit inzultus ér, politikai hovatartozástól függetlenül. – Hiszen látjuk, hogy nemcsak a fideszeseket, a jobboldaliakat, hanem a tiszásokat is éri atrocitás, ha pártjukkal szemben más véleménynek adnak hangot – fogalmazott Pócs János.

 

Lassan negyven éve nem történt ilyen

Ilyen nem fordult elő 1990 óta, mióta demokrácia van Magyarországon, hogy az egyik választáson induló párt bűnözőket toborozzon bandába, és rá is küldje az ellenfele egyik vezető politikusára és az ott összegyűlt fideszesekre – fogalmazott Orbán Viktor, miután kiderült, hogy a Tisza Párt húszezer forintot fizetett azoknak a keményvonalas bűnözőknek, akik a gyöngyösi Lázárinfón meg akarták félemlíteni a jobboldali résztvevőket.

Észnél kell lenni a kampány hátralevő részében

– figyelmeztetett a kormányfő.

 

 

Borítókép: A tiszás provokátorok (Forrás: Facebook/Lázár János)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.