Külföldről finanszírozott nyomásgyakorló szervezetek a magyar választások eredményének megkérdőjelezésére készülnek – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely tudatta: a munkatársai által feltárt mintázatok és információk azt mutatják, hogy nemzetközi politikai nyomásgyakorló központokból koordinálják annak a dezinformációs műveletnek az előkészületeit, amelynek célja a magyarországi választás törvényességének megkérdőjelezése.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal közleménye rámutat:
elkezdték felépíteni a narratívát, amely a kormányt választási csalással vádolja, és azt terjeszti, hogy vereség esetén sem adná át a hatalmat.
Hozzátették, a dezinformációs narratíva megalapozásában tevékenyen részt vesz a berlini Democracy Reporting International és Gesellschaft für Freiheitsrechte nevű, főleg Brüsszel által finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezet, valamint a hivatal korábbi jelentéseiben bemutatott The German Marshall Fund of the United States is, mely szerint a magyar kormány a választás napján széles körű szabálytalanságokat követhet el, hogy az eredményt a saját javára billentse – ismertették.
Ezek szerint az akcióhoz a külföldről finanszírozott szervezetek aktivistákat toboroznak és képeznek ki. Céljuk, hogy ezeket az aktivistákat mozgósítsák, ha a választás eredménye nem a finanszírozók vagy támogatók elvárásai szerint alakul
– mutattak rá. Úgy fogalmaztak: „Szavazókörökből származó jelentésekkel, nemzetközi fórumokra szánt tanulmányokkal akarják a választás legitimitását megkérdőjelezni, a nyomás fokozása érdekében pedig megkezdték a demonstrációk és zavargások előkészítését. Ebben olyan, a mozgósításra és választási zavarkeltésre specializálódott szervezetekre támaszkodnak, mint a például a 2022-es választások idején is aktív 20K mozgalom”,
A Szuverenitásvédelmi Hivatal felhívja a figyelmet, hogy aki arra készül, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy azzal fenyegetve megváltoztassa, az bűncselekményt követ el
– hangsúlyozták.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!