
„Ezért is nevetséges, amikor azt látjuk és halljuk, hogy a Tisza-közeli véleményformálók, ukránpárti ügynökök arról beszélnek, hogy az orosz és magyar érdek lenne, hogy ilyen merényletek vagy robbantások történjenek. Nem, ez egyértelműen Ukrajna érdeke, és az Északi Áramlatot sem az oroszok robbantották fel, ahogy előzetesen egyébként ezek a Tisza-közeli véleményformálók állították. Ott is kiderült, hogy az ukránok követték el az Északi Áramlat felrobbantását” – húzta alá az elemző. Deák Dániel véleménye szerint a vasárnapi kísérlettel kapcsolatban ki fog derülni, hogy Ukrajnának lehet, hogy volt köze hozzá.
„Nagyon fontos, hogy Orbán Viktor hétfőn a szerb határhoz közel egy gázvezetéknél kezdte a napot, ott tartott egy sajtótájékoztatót, terepszemlét. Mostantól megerősített katonai védelmet kapnak ezek a magyar objektumok, a magyarországi szakaszai ennek a gázvezetéknek. Ez nagyon fontos, hiszen látjuk, hogy ilyen szabotázsakciókra a közeljövőben fel kell készülni” – mondta. Deák Dániel felidézte Szijjártó Péter szavait, a külügyminiszter arról beszélt, hogy az európai uniós átlag a gáztárolók töltöttségi szintje kapcsán kilencszázalékos csupán. Itt arról van szó, hogy a téli időszakban gáztárolókból elfogyott a gáz, fűtöttek belőle télen az emberek.
A magyar átlag ezzel szemben 25 százalékos. Tehát Magyarországon sokkal magasabb most a töltöttségi szint, mint az európai átlag.
Ez annak köszönhető, hogy Magyarország továbbra is vásárol olcsó orosz energiát. Nincsen kiszolgáltatva annyira a közel-keleti konfliktusnak, mint azok az európai országok, amelyek a szankciók miatt elvágták magukat az olcsó orosz energiától.
A koronavírus után újabb lezárási hullám következhet Európában
„Látszik, hogy ebben a tekintetben is megmutatkozik a szuverén magyar energiapolitika pozitív hatása” – magyarázta az elemző. Hétfő reggel arról is beszélt a miniszterelnök, hogy a koronavírus-járványhoz hasonló lezárási időszak következhet Európában, hiszen már Brüsszelben, de több nyugat-európai országban is látják, hogy egy nagyon súlyos energiaválság előtt áll Európa, aminek az az oka, hogy a közel-keleti válság miatt egyszerűen nem érkeznek meg a tengeri gáz- és kőolajszállítmányok Európába, amivel az olcsó orosz energiát pótolnák.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!