Most is a Műegyetem került az élre

Megszülettek a legfrissebb felvételi statisztikák, a februárban induló keresztféléves képzésekre sokkal többen jelentkeztek, mint az elmúlt években. Szokás szerint most is a gazdasági és műszaki szakok vonzották a legtöbb érdeklődőt. Nagy a roham a felnőttképzőknél is: aki lemaradt az egyetemről, de mégis továbbtanulást fontolgat, hó végéig még válogathat a régi rendszerben induló OKJ-s képzések közül is.

Csókás Adrienn
2020. 12. 15. 6:05
A legtöbb jelentkezőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vonzotta Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem hat és fél ezren jelentkeztek az egyetemek és főiskolák 2021 február­jában induló keresztféléves képzéseire.

Míg az általános eljárásban idén jelentősen visszaesett az érdeklődés, a keresztféléves meghirdetések jó ideje nem voltak ilyen népszerűek, utoljára 2012-ben adtak be ennyien kérelmet.

A felsőoktatási intézmények ezúttal jórészt csak mesterképzéseket hirdettek meg, ennek megfelelően nem a frissen érettségizett, hanem főként a 22-23 éves korosztály képviseltette magát. Alapképzésből szűkebb volt a választék, ráadásul ebben a képzéstípusban most kizárólag fizetős helyeket kínáltak. A mesterszakokra ­5535-en, alapképzésekre pedig ­754-en jelentkeztek. Osztatlan képzések közül ebben a szezonban egyetlen, a tanári indul el.

A Felvi.hu-n közzétett statisztikák szerint a fiatalok érdeklődési köre nem változott a korábbi években megszokotthoz képest: most is a gazdaságtudományi és a műszaki szakok bizonyultak legnépszerűbbnek. A mesterképzések közül a vezetés és szervezés, a gépészmérnöki és a marketingképzésekre adták be a legtöbb felvételi kérelmet, de helyet kapott a top tízben a tanári mesterszak is. Alapképzésben szintén a gazdálkodás, a kereskedelem és a kommunikáció vezet, emellett sokan jelölték be a turizmust és az óvodapedagógus szakot is.

Nincs meglepetés az intézményi rangsorban sem.

A legtöbb jelentkezőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vonzotta, második helyen az ELTE végzett, harmadik a Szent István Egyetem lett.

A Műegyetem közölte: tíz százalékkal tudták növelni népszerűségüket a tavalyi évhez képest. Az intézmény harminc különböző képzést kínált, melyek egy része angol nyelvű. A legtöbb felvételiző a villamosmérnöki és informatikai kart, valamint a gépészmérnöki kart választotta

– tették hozzá.

A legtöbb jelentkezőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vonzotta
Fotó: Havran Zoltán

A ponthatárokat várhatóan január 25-én hirdetik ki. A jelentkezők a pontszámításhoz szükséges, illetve többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb január 11-ig tölthetik fel az e-felvételi rendszerébe, és ugyaneddig lehet még módosítani a megjelölt szakok sorrendjén is.

Ha valaki meggondolta magát, sorrendmódosításra egyetlen alkalommal van lehetőség, és a beadott jelentkezést vissza is lehet vonni.

Aki most lecsúszott a jelentkezési határidőről, de nem akar jövő szeptemberig várni a továbbtanulással, OKJ-s képzéseket is választhat. A felnőttképzőknél nagy a roham az év utolsó napjaiban, a szakképzés átalakítása miatt ugyanis december 31-ig hirdethetnek tanfolyamokat a régi rendszer szerint. Mint ismert, a 766 szakmát tartalmazó országos képzési jegyzéket jövőre a 174 államilag elismert, iskolarendszerű alapszakmát felölelő szakmajegyzék váltja fel, sok kurzus átalakul, összeolvad vagy megszűnik.

A még most megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű bizonyítványnak számítanak a szakképzés rendszerének megváltozása után is. Januártól ugyanakkor a munkaerőpiaci felnőttképzésben elválik egymástól az oktatás és a vizsgáztatás. A felnőttképzők csak tanúsítványt állíthatnak ki, így aki államilag elismert bizonyítványt szeretne, annak valamelyik akkreditált vizsgaközpontban külön is le kell majd vizsgáznia.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.