Nemzeti célrendszerre van szükség a klímaválság elleni harcban is

Magyarország érdeke, hogy környezeti problémáival legalább egy Kárpát-medence-szintű regionális együttműködés keretein belül küzdjön meg – derül ki a Green Policy Center környezet- és klímapolitikai szakmai műhely szerkesztésében megjelent legújabb tanulmányból. Kerekes György, a Klímapolitikai Intézet vezetője az írásában hangsúlyozza: a kisközösségekhez és a regionális együttműködésekhez hasonlóan a nemzet is lehet cselekvő alanya a klímaváltozás elleni küzdelemnek.

Vásárosnamény, 2020. február 28. Kommunális hulladék a Tiszán Vásárosnaménynál 2020. február 28-án. Kisebb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán, és az árral egyre több kommunális hulladék érkezik Ukrajnából. A hulladékot a Felsõ-tiszai hulladék-mentesítési projektben résztvevõ úszómûrõl emelik ki a folyóból. Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI

A természet átalakításának folyamata korántsem az ipari forradalommal kezdődött – jelenti ki A közösségi és a regionális cselekvési lehetőségek Magyarország számára című tanulmánya elején Kerekes György, a Klímapolitikai Intézet igazgatója, aki szerint az a korszak csak ráébresztette az embereket arra, hogy akár örökre is elveszhet valami értékes. A környezet és az éghajlat átalakítása az ipari forradalom elindulása óta tart, a folyamatot kívülről szemlélve úgy tűnik, nem tudunk a szén-dioxid-kibocsátás növekedése nélkül fejlődni. Kerekes György azonban hangsúlyozza: aktív cselekvéssel egyértelműen lehetséges a kedvezőtlen folyamatokat megállítani, megfordítani, és ahogy a hosszú távra tervező gazda, csak annyit elvenni a természettől, amennyit vissza is tudunk tenni.

Rendszerszintű megoldás

– A földi éghajlat és a bioszféra – hasonlóan az emberi testhez – dinamikus egyensúlyi állapotban van: állandó anyag- és energiaáram jellemzi, szinte minden eleme folytonosan megújul, mégis egészen drasztikus behatásokat is kibírt már az elmúlt négy-öt mil­liárd évben – fejti ki Kerekes. Mint írja, látható, hogy rövid távon az éghajlatváltozás folyamatát nem tudjuk megfordítani, ezért

érdemes a változás sebességét lassítani, a felmelegedést tompítani, hogy a bolygó ökoszisztémájának egyensúlyt helyreállító képessége megmaradjon.

Úgy látja, hogy a klímaváltozással kapcsolatos felelősség olyan teher, ami alól minden cselekvő – egyén, cég vagy állam – igyekszik valamilyen módon szabadulni. Ha megpróbáljuk rendszerszinten kezelni a kérdést, egy kacskaringós és csapdákkal övezett út áll előttünk.

Hátráltató tényezők

Az egyik ilyen csapda az egyéni felelősség túlhangsúlyozása. Kerekes György szerint nem kérdés, hogy mind a nyolcmilliárd embernek van valamilyen lehetősége saját karbonlábnyomát csökkenteni és részt vállalni a klímaváltozás folyamatának megfékezésében, azonban ez a felelősség nem osztható el egyenlően. A második csapda a greenwashing, amelyet leginkább úgy fordíthatunk, mint a vállalatok „zöldálcája”. Számtalan példát lehet hozni az üzleti világból, főként multinacionális nagyvállalatok, de sajnos egyre inkább kisebb cégek köréből is, hogy több pénzt költenek zöldkommunikációra, mint ténylegesen környezetbarát gyakorlatra, és csupán elhitetik a fogyasztókkal, hogy felelős vállalatként működnek. – A tudomány egyszerre két oldalról is gátolhatja a hatékony fellépést – mutat rá Kerekes György. Az intézet igazgatója szerint egyrészt nagyon könnyű a tudományos eredményeket nem komolyan venni, de ugyanennyire veszélyes vakon bízni abban, hogy a technológiai fejlődés majd magától megoldja a problémákat.

– Szintén hátráltató tényező, hogy nemcsak az egyének és a vállalatok, de az államok maguk is szeretnének a „felelős” szerepéből kitörni.

A geopolitikai érdekek, a globális kereskedelem szabályozása a klímaváltozás problémáját nagyon gyorsan háttérbe szorítja, illetve a témát magát is geopolitikai hadászati eszközzé teszi. Az ötödik csapda a globális szintű cselekvés kérdése, hiszen az emberiségnek nincs olyan cselekvési rendszere, amely közvetlenül globális szintre hatna – világít rá a szakértő, hozzátéve: fontos lenne a közös célok meghatározása, valamint a multinacionális cégek globális szabályozása.

Szűkíteni a kört

Kerekes György szerint két olyan szerveződési szint van, amelyről aránylag kevés szó esik a klímaváltozás kapcsán. Az egyik a kisközösségek szintje, amelyek sokszor meglepően hatékonyan tudnak fellépni a közvetlen környezetük érdekében. A szakértő úgy véli, Magyarországon különösen látványos ennek a szintnek a jelentkezése, amely mintha újra és újra meglepné a nagyvállalatokat és a közigazgatás döntéshozóit, legyen szó fasorok, árvízi erdők megmentéséről vagy közösségi akciókról, amilyen például a tiszai hajós hulladékgyűjtés volt.

Kommunális hulladék a Tiszán Vásárosnaménynál 2020. február 28-án. A hulladékot a Felső-tiszai hulladék-mentesítési projektben résztvevő úszóműről emelik ki a folyóból.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

– A másik a regionális szint, amely nem csupán egy politikai konstrukció: egy folyó vízgyűjtő területe, egy beltenger partjainak összessége, egy vonuló faj útvonala mentén található államok – mind a regionális szint létezésének példái. Magyarország érdeke, hogy környezeti problémáival legalább egy Kárpát-medence-szintű regionális együttműködés keretein belül küzdjön meg – hangsúlyozza Kerekes György.

Megjelenni a politikában

A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a célok távlati kijelölése nem helyettesítheti az azonnali cselekvést. – Van egy sor azonnal végrehajtható cselekvési javaslat minden kormányzat asztalán, amelyet az államokon és a politikán lehet és érdemes számon kérni – mutat rá a szakértő, aki szerint a politikai és közigazgatási döntéshozók lassan kezdenek ráébredni, hogy a klímaváltozás problémájával minden szakpolitikai stratégiaalkotás során szembetalálkoznak. – Mára világossá vált: sem egyéni, sem közösségi szabadságunk, sem a nemzeti szuverenitás, sem a magyar kultúra nem védhető meg a minket körülvevő ökoszisztéma dinamikus egyensúlyának fenntartása nélkül – szögezi le.

A magyarság szerepe

Kerekes György az írása végén felteszi a kérdést: lehet-e a magyar nemzet a kisközösségekhez vagy a regionális együttműködésekhez ­hasonlóan pozitív értelemben cselekvő alanya a klímaváltozás elleni küzdelemnek. A Klímapolitikai Intézet igazgatója szerint ez

egy közösségi indíttatású, nemzeti célrendszer létrejöttével lehetséges,

amelynek eleme többek között a kisközösségek önszerveződése, a regionális, államhatárokon átnyúló, de környezeti értelemben racionális együttműködések létrejötte, a helyi közösségek aktív részvétele, a (multinacionális) vállalatokkal szembeni érdekérvényesítés, valamint a természeti értékek fontosságának oktatásba való átemelése. „Van alapunk azt a reményt táplálni, hogy a századunkban felgyorsuló klímaváltozás – a megfelelő szinteken jól értelmezett felelősségérzetünknek és cselekvőképességünknek köszönhetően – csillapítható lesz, ember és természet is képes lesz végzetes következmények nélkül alkalmazkodni” – zárul a tanulmány, amely teljes terjedelmében a www.greenpolicycenter.com oldalon olvasható.

Átfogó képet kell alkotni

A 2020 áprilisában alakult Green Policy Center a fenntarthatóság és a klímaváltozás témáiról szóló átfogó párbeszéd ösztönzésének szándékával idén ősztől egy tanulmánysorozat publikálásába kezdett. A tanulmányok elkészítésére olyan szerzőket kértek fel, akik saját területük kiváló ismerői, egyben markáns véleménnyel rendelkeznek. A sorozat célja, hogy olyan elemzések szülessenek, amelyek megvizsgálják a keresztény-konzervatív filozófia, értékrend és a környezet- és klímavédelem közötti összefüggéseket annak érdekében, hogy Magyarország közép- és hosszú távú nemzeti céljai, így a 2050-es klímasemlegességi cél is elérhető legyen. A szakmai műhely tanulmánysorozatának várhatóan havonta megjelenő új elemei az adott kereteken belül átfogó képet kívánnak felvázolni többek között a konzervatív filozófia és a keresztény egyházak releváns tanításai­nak, Magyarország nemzetközi térben betöltött szerepének és felelősségének, a biztonsági kihívásoknak és az arra adható válaszoknak, a hazafiasság és a természet védelme kapcsolatának, valamint a szélesebb értelemben vett fenntarthatóság kérdéskörének bemutatása révén. A tanulmánysorozat szeptemberben bemutatott első, A szép és a hasznos védelmében – A természet megőrzésének konzervatív útja című részében Bartus Gábor környezetgazdász, egyetemi adjunktus a médiában túlsúlyban megjelenő „radikális” válaszok helyett a problémák enyhítésének és megszüntetésének újszerű megközelítését javasolja. Arra keresi a választ, hogy mit gondoljunk a környezeti problémákról, az éghajlatváltozásról, ha ezek létét elhisszük ugyan, de nem akarjuk sarkaiból kiforgatni a világot, s nem a kapitalizmus intézményeinek megszüntetésével, hanem reformjával akarjuk a természeti erőforrások degradációját megállítani.