Még ükapáink sem láttak ilyen extrém júliust, mint mi idén
Szinte naponta dőlnek a melegrekordok.
Szinte naponta dőlnek a melegrekordok.
Kihúzták a nyerőszámokat.
Napközben 40 fok is lehet.
Pénteken döntenek arról, előzetes letartóztatásba kerül-e a korábban őrizetbe vett Kiss László.
Csodák nincsenek, a veszély viszont óriási, aminek nagy ára van.
A Tranziton heten képviselik a kormányt idén, az ellenzéket azonban senki sem.
Több embert is kórházba kellett szállítani.
Hivatali vesztegetéssel vádolják Óbuda polgármesterét.
A BKK figyelmeztet a csalásra.
Baján 40,4 Celsius-fok volt szerda délután.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a képviselői minőség nem jelent többletjogokat ebben az esetben.
Békére van szükség, hogy az európai és benne a magyar gazdaság is újra dinamikus növekedési pályára állhasson.
Az ünnepségen fontos lesz, hogy minden mozzanatot tökéletes összhangban hajtsanak végre.
Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be az esztergomi bazilikában, a katolikus hívek mellett a magyar légierő is ünnepel.
Felmérték a magyarok médiafogyasztási szokásait.
Véget ért Kiss László kihallgatása, az ügyészség kezdeményezi a letartóztatását.
Az idei ünnepen már csak csonka koronák mellett tekintheti meg a közönség a tűzijátékot.
A KDNP frakcióvezetője szerint Európa keresztény fundamentumon jött létre: ez az az értékrend, amely meghatározta a magyarok őseinek életét.
Akár az életünkbe is kerülhet, ha a rovarokat elhessegetjük.
A kerületi Fidesz a teljes új képviselő-testület lemondását kezdeményezi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idősek világnapján posztolt a miniszterelnök.
De lehet, hogy nem végleges a búcsú?
Hirdetés – Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? (X)
A történész bullshitelés helyett bátorságot javasol.
Az európai viszonylatban is unikumnak számító beruházás jövőre készül el.
Borzalmas részleteket közölt az ügyészség.
A miniszterelnök TikTokon jelentkezett be.
A honvédség helikoptertípusa már bizonyított augusztusban Észak-Macedóniában is, ahol erdőtüzek megfékezésében vett részt több napon át.
Hatvan százalékkal nőhet egy súlyos egészségi probléma előfordulása.
A klub korábbi játékosai szerint a rossz szereplés nem az egymást sűrűn váltó edzők hibája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.