A Magyar Nemzet megkérdezte Ruszin-Szendi Romuluszt, dicsőítette-e Ukrajnát: itt a válasz!
A volt vezérkari főnök összevissza beszélt.
A volt vezérkari főnök összevissza beszélt.
Kocsis Máté szerint megengedhetetlen, amit Ruszin-Szendi Romulusz tett.
Az egykori vezérkari főnök a Honvédelmi Minisztérium előtt fotózkodott ukrán kollégájával.
Az emigrációba kényszerült Hardy Kálmán altábornagy életútja a Horthy-kor katonai elitjének tipikus példája.
Új céghez került a honvédség páncélosainak szervizelése.
Csaknem egymilliárd forintból épített magának szolgálati villát Magyar Péter új szövetségese.
A honvédelmi miniszter már meg is nevezte, kit javasol utódjának.
Megerősítették a nagy múltú magyar–lengyel kapcsolatok és a szolidaritás kiemelkedő jelentőségét.
A magas szintű állami elismeréssel tiszteletüket és elismerésüket fejezik ki azért az együttműködésért és támogatásért, amelyet Magyarország belügyminisztere és rendőrfőkapitánya tanúsít a román rendőrség felé.
Szigorú és egyértelmű törvények szabályozzák a megbízhatósági vizsgálatokat, amelyek tiltják például a célszemélyek lehallgatását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteriek mélyen a szebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Tombol a kettős mérce.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.