Ez a mém tökéletesen összefoglalta a Ferrari pocsék hétvégéjét
Többre számítottak Hamiltonék, mint amit elértek az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon.
Többre számítottak Hamiltonék, mint amit elértek az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon.
A McLaren hátát nézte Ausztráliában a mezőny, de Norrisnak kihívója akadt a hajrában Verstappen személyében.
A McLaren pilótája hibátlan versenyt futott.
Szinte biztos, hogy az eső befolyásolni fogja az Ausztrál Nagydíjat.
Az Ausztrál Nagydíj vasárnap 5.00-kor kezdődik.
Minden a várakozásoknak megfelelően alakul Melbourne-ben.
Csak két olyan csapat van, amely a tavalyi pilótafelállásával kezdi meg az új idényt.
Az eddigi produkciók alapján a holland pilóta győzelmére számíthatunk az Ausztrál Nagydíjon is.
Vérszemet kaptak a német istálló pilótái, Lewis Hamilton már a futamgyőzelemről álmodozik.
A Mercedesnél nagy az öröm, George Russell és Lewis Hamilton a második, illetve a harmadik helyen végeztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Furcsaságok történhetnek, méghozzá egészen faramuci dolgok.
Október 23-a nemcsak egy dátum – a szabadság, a bátorság és az összefogás jelképe. Töltsön el pár percet a múlt hőseire emlékezve.
Még mindig sok a baloldali diktatúrából itt ragadt közterületi és közintézményi elnevezés, van bőven tennivaló az eltávolításukért.
Megkerülhetetlen a résztvevő százezrek hite és elszántsága.
Manfred Weber világos álláspontot sürgetett Ukrajna további támogatásáról.
Nagy Imrétől Orbán Viktorig vezet a magyar szabadság útja – mondta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes.
Újabb feltételezett kábítószerszállító-hajó ellen hajtott végre támadást az amerikai hadsereg, ezúttal a Csendes-óceánon – jelentette be szerdán Pete Hegseth hadügyminiszter.
A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.
A svéd bajnok Mjällby története nem mindennapos, de mi kellene ahhoz, hogy ne jussanak a Leicester sorsára?
Látszik a vörösborok iránti kereslet világszerte megfigyelhető mérséklődése is.
A jól sikerült este végén Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője rossz hírekkel is szolgált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.