Hiánypótló kötetek a második világháború utolsó időszakáról
Vezérkari hadinaplókat mutattak be a Magyarságkutató Intézetben.
Vezérkari hadinaplókat mutattak be a Magyarságkutató Intézetben.
Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó gondozásában megjelent a nagy Trianon-album új kiadása.
Hosszú ideje népszerűek a Polgári Mulató programjai.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezték meg a csatajátékot.
Az első háborús karácsony közeledtével a társadalmi szervezetek sem feledkeztek meg a frontokon küzdő katonákról.
A Galíciában állomásozó 6. Württemberg-huszárezred egyik századának állománya döntött úgy, hogy a veszélyben forgó magyar haza védelmére sietnek.
A legutóbbi országgyarapítás 80. évfordulójára rendhagyó emlékalbummal rukkolt elő Babucs Zoltán hadtörténész.
Jelenczki István Trianonról szóló Nem, nem, soha – Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmje a maga nemében hiánypótló, a nemzettudatot nagyban erősítő alkotás.
Kiderül, miként tért vissza Szent László városa a Magyar Királyság gazdasági, közigazgatási és katonai vérkeringésébe. Babucs Zoltán hadtörténész könyve tudományos és olvasmányos.
A Don menti hídfőcsaták az őszi hadműveleti szünet beálltáig, 1942. szeptember 16-ig zajlottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Minden kiderül szombaton 9 órakor.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
Véget ért a kétnapos koppenhágai csúcs, ahol az európai vezetők ismét világossá tették, hogy Brüsszel minden eszközt kész bevetni az ukrajnai háború eszkalálásának érdekében.
Örök klasszikus, ami megérinti a lelket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.