Guardiola meglepő bejelentést tett, az új munkájáról beszélt
A Manchester City menedzsere elmondta, milyen szerepkörben tudná elképzelni magát.
A Manchester City menedzsere elmondta, milyen szerepkörben tudná elképzelni magát.
Alessandro Giallatini természetesen nem Gulácsi Péterék kudarca miatt volt bánatos.
A rapszodikus Dortmund a BL-ben arathatja az első győzelmét a Barcelona felett.
A Vörösök hat forduló elteltével is hibátlan mérleggel állnak a Bajnokok Ligájában.
Az RB Leipzig kétszer is felállt az Aston Villa ellen, azonban hatodik mérkőzését is elbukta a csapat a BL-ben.
Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, a csapata már biztosan ott lesz a kieséses szakaszban.
Arne Slot kijelentette, hiába állnak százszázalékosan a BL alapszakaszának az élén, a lehető legjobb csapattal lépnek pályára kedden késő délután.
A Liverpool és az RB Leipzig is a keddi játéknapon lép pályára a BL-ben.
Sokan úgy spekulálnak, Arne Slot a Manchester elleni Premier League-rangadóra tekintettel pihentette Szoboszlait.
A sorozat tizenötszörös bajnoka lehet az átalakuló BL egyik legnagyobb vesztese idén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hatóságok most a túrázók és a pilisben járók segítségét kérik.
A Videoton FC Fehérvár trénere lezártnak tekinti az ügyet.
The balloon has been overinflated.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője rámutatott: ha nem Orbán Viktor lenne hatalmon, minket is fenyegetne a bevándorlási válság.
Édesszájúak, készüljenek!
A kontinens önpusztításáról és a béke esélyéről beszélt.
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
Túl lett pumpálva a lufi.
Édesszájúak, készüljenek!
A kontinens önpusztításáról és a béke esélyéről beszélt.
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.