Két hazai börtönt is ki kell üríteni, azt is elmondták, miért
A kiürített épületek sorsáról később döntenek.
A kiürített épületek sorsáról később döntenek.

Cél a fogvatartottak hozzájárulása a tartásuk költségeihez, valamint visszailleszkedésük a társadalomba.

Az államfő szerint a pedofília az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekmény.

Oscar Pistoriust tizenegy évvel Reeva Steenkamp meggyilkolása után feltételesen szabadlábra helyezték.

A büntetés-végrehajtási szervezet mindent megtesz, hogy a fogvatartottak a lehetőségekhez mérten a szeretteikkel éljék meg az ünnepeket.

A BöriBölcsi a börtön területén, de a fogvatartotti részlegektől teljesen elkülönülő épületrészben kapott helyet.

Több mint egy órán át próbáltak újraéleszteni egy balesetet szenvedett férfit.

Elképesztő állítások a cikkben.

Több mint ezerkétszázan jelentkeztek eddig a meghirdetett állásokra, a létesítmény hétszáz embernek ad munkát.

Közlekedési balesetnél intézkedtek a sopronkőhidai fegyház és börtön őrmesterei.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem tud azonosulni a Tisza értékrendjével és politikai irányvonalával.

A friss adatok szerint négy szövetségi tartományban a szociális segélyben részesülők több mint fele nem német állampolgár.

A legtöbb helyen egy kis időre elköszönhetünk a napsütéstől.

A választásokhoz közeledve egyre többen állítják, visszatérhet az országos politika színpadára a főpolgármester.

Hazánk nagy diplomáciai sikert ért el Washingtonban, de hamar kiderült, ki kinek az oldalán áll.

Szabadságot akarnak, nem behívót.

Kolumbia fölfüggeszti az az Egyesült Államokkal folytatott hírszerzési együttműködést.

Családja mellett kellett maradnia, a kivárás mellett döntött.

Kik akarják? Brüsszel, Ukrajna és a Tisza párt.

Németországban most indult el a bírósági eljárás a 2024 decemberében, a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos gázolás ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.