A döntés tétje a döntés maga
A család és a teljes embert kívánó hivatás ütközik a feszült dokumentumfilmben.
A család és a teljes embert kívánó hivatás ütközik a feszült dokumentumfilmben.

Szexistának ítélték a gyerekeknek szóló karácsonyi reklámokat a katalánok, mert a lányok babáztak, a fiúk meg autóval játszottak bennük.

Martos Levente Balázs: – Én egy olyan Istenben hiszek, aki a gondviselő szeretetét nem vonja vissza.

Olyasféle jelenség a közelmúltban nemigen akadt, hogy egy pápa írása kerüljön viták kereszttüzébe.
Nem adott engedélyt XVI. Benedek arra, hogy Robert Sarah bíboros könyvét az ő neve alatt jelentessék meg, írta nyilatkozatában Georg Gänswein.
A baloldali La Repubblica úgy látja, XVI. Benedeknek „csapdát állítottak”, hogy az egyház konzervatívabb körei ily módon befolyásolják Ferenc pápa döntéseit.
A cölibátust ajándéknak, a technikai vívmányokat pedig áldásnak tartják azok a lapunknak nyilatkozó kispapok, akiket szombaton szenteltek fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az előadó dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogfogyasztás.

Forgalmi és közlekedési információk csütörtök reggel.

Egyes helyeken 10 fok feletti hőmérséklet is lehet.

Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

Ukrajnában kiborult az aranybili.

Hatalmas a tét.

Az ukrán elnök Brüsszelben fényezi magát, otthon meg mindent elönt a korrupció.

A világelsőségre hajtó Jannik Sinner már 15 meccse veretlen.

Mindkét sztárcsapat kinézte magának a PSG BL-győztes középpályását, aki a magyar sztár riválisa lehet.

Amikor I. Alarik vizigót király 410-ben feldúlta Rómát, nemcsak aranyat és ezüstöt vitt el, hanem a hatalom rendjét is elleste.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.