Nőnek adta ki magát, így vert át mindenkit egy szentendrei férfi
A férfi 2022. októbertől decemberig tevékenykedett a kereskedői felületeken álneveket használva.
A férfi 2022. októbertől decemberig tevékenykedett a kereskedői felületeken álneveket használva.
A négy pártból álló ellenzéki koalíció a szavazatok mintegy 38 százalékát szerezte meg a voksok hetven százalékának összesítése alapján.
Olyan embereknek utalt több száz milliót, akik nem is dolgoztak a cégnél.
A büntetett előéletű elkövető csalni próbált, kellemetlen vége lesz a történetnek.
Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról.
Tömegtüntetések törtek ki a vitatott választási eredmény után Venezuelában.
A férfi mások elérhetőségét kérte Camerontól. Vajon megadta a kért telefonszámokat?
Költségvetési csalás gyanújával folyik a nyomozás, kedden a DK-s alpolgármesterhez is kiszállt a NAV.
Az Országgyűlés megkezdte a vitát a szükséges törvények módosításáról.
Hatszáz migránsnak segítettek zöldkártyához jutni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.