Négy embercsempész kapott életfogytiglani fegyházat
A parndorfi halálkamion miatt négy vádlott kapott életfogytiglanit, hárman életük végéig fegyházban maradnak.
A parndorfi halálkamion miatt négy vádlott kapott életfogytiglanit, hárman életük végéig fegyházban maradnak.
Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében.
Portik Tamás várhatóan élete végéig fegyházban maradhat, ha mindhárom gyilkossági perében jogerősen elítélik.
Szerbiában is negyven év börtön vár a csantavéri bérgyilkosra.
A vádhatóság életfogytiglani fegyház kiszabását indítványozza, hogy az elkövető csak negyven év letöltése után kerülhessen feltételesen szabadlábra.
Életfogytiglant is kaphat az a férfi, akit korábban egy hajléktalan ember felgyújtásával vádoltak meg, most pedig gyermekei megerőszakolása miatt várja a büntetését.
A vád szerint É. Imre vállalkozó anyagi haszonszerzésből ölte meg két áldozatát.
Az ISIS hóhéra első fokon életfogytiglanit kapott azzal, hogy harminc év múlva vizsgálható a feltételes szabadlábra helyezése.
A tapasztalatok szerint csak idő kérdése, hogy egy gyilkos megtörjön és bevallja tettét, valamint azt, hogy hol van áldozata holtteste.
Féltékenységből lőtte agyon riválisát a nyíregyházi H. Miklós, aki riválisa apját is lelőtte Oroson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A képviselő szerint többszörös életfogytiglant érdemelne az ukrán elnök.
Összesen tizennégyen részesültek elismerésben.
De egy kőkemény thriller is megihlette az együttest.
Vakítóan fénylik majd a Vénusz.
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.