Most már biztos: Kamala Harris a demokraták elnökjelöltje
A Sorosék által támogatott jelölt indulhat Donald Trump ellen.
A Sorosék által támogatott jelölt indulhat Donald Trump ellen.

Az amerikai elnök körül szinte teljesen elfogy a levegő.

A volt amerikai elnök először tartott beszédet az ellene elkövetett merénylet óta.

Vezető demokrata politikusok az elnökjelölés halasztását javasolják.

New Hampshire államban kampányolnak a keddi előválasztás előtt az amerikai elnökjelölt-aspiránsok.

Minderről a mentelmi jogának a vitájáról szóló tárgyalás után beszél.

Felfüggesztette szombaton a republikánus elnökjelöltségért folyó kampányát Mike Pence volt alelnök. Trumpnak kevesebb kihívója lesz.

Kristi Noem megfontolná a dolgot, szerinte az egykori elnöknek 2024-ben éppen olyan alelnökre lenne szüksége, mint ő.

Hamarosan vitába szállnak egymással a republikánusok, miközben a volt elnök magasan vezeti a felméréseket.

2024 februárjában Iowában tartják meg az első elnökjelölő politikai gyűlést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az űrből is látszott – a miniszterelnök képes összeállítást közölt a Békemenetről.

Túri Pétert szoros kapcsolat fűzi Kóka Jánoshoz.

Magyarország ki meri mondani, amit Európában is sokan gondolnak – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

Brüsszel háborúzni akar, de elfogyott a pénze.

Már úton van a karácsonyfa a Rockefeller Központba.

Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn.

Felmérték a szárazföldi erőket.

Fontos dololgra hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Gyökeresen átalakultak a fogyasztói döntések.

Lehet, hogy a nemzet fővárosának vezetése egyszerűen elfeledkezett '56-ról?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.