Egy izraeli házaspárt durván elutasítottak egy tiroli kempingben
Egyre több izraeli szembesül hasonló magatartással.
Egyre több izraeli szembesül hasonló magatartással.

Nincs alku a Krímről, folytatódik a háború?

A CDU/CSU és az SPD által nemrégiben megkötött koalíciós szerződés nem aratott osztatlan sikert.

A német alkotmánybíróság szerint a régi Bundestag az előre hozott választások után is határozatképes.

Az EU polgárainak döntő többsége ma már nem ért egyet a korlátlan migrációval.

Sajnos kijelenthetük, hogy az olimpiai bronzérmes úszó befejezte aktív pályafutását.

Az ukrán elnök politikai célja a háború elhúzódása.

A párt még meg is fenyegette a vitára invitáló közmédiát.

A több sebből vérző döntés a spanyol részvényesek érdekeit védőknek sem tetszik.

Egy felmérés mutatott rá az ukrán állampolgárok haragjára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.

Olyan dolgokra kényszerítették, amit nem akart megtenni.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hazánk energiabiztonsága az amerikai nyomás ellenére stabil maradt.

Hazánk továbbra is elkötelezett a libanoni keresztény közösségek támogatása mellett.

Három nő, egy bosszúterv és az önbizalom újraéledése.

A német középpályás első liverpooli hónapjai nem alakultak zökkenőmentesen.

Azonnali hatállyal felfüggesztették az állásából a forgalmistát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.