Lecsapott a Nébih – feleletért harcolnak a budaörsi anyukák
Nincs válasz a Budaörsön közelmúltban történt jogsértésre.
Nincs válasz a Budaörsön közelmúltban történt jogsértésre.
A résztvevők több mint felénél jelentkeztek tünetek, két szervezőt kórházba kellett vinni.
A szülők szerint az önkormányzat ezzel akarja a jelentkezőket szűrni, a létszámot csökkenteni.
A program az elmúlt évek során nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság ne hagyja el tömegesen szülőföldjét.
Az önkormányzatok sokat tehetnek azért, hogy ne háruljon át a fogyasztókra az élelmiszerárak drágulása.
2010-hez képest több mint háromszor annyit költ erre a célra az Orbán-kormány.
Az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programokra a kormány ebben a tanévben összesen 7,81 milliárd forintot fordít – közölte az Agrárminisztérium.
A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására . Az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően minden gyerek – akár a szünidőben is – meleg ételhez juthat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök az MCC feszten többek között azt hangsúlyozta: egyetlen magyar fiatal sem halhat meg Ukrajnáért.
Egy üzenetet is írt a fénykép mellé a Liverpool magyar középpályása.
Csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
Mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.