Robert C. Castel: Eszkalálj, ha Merz!
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
„Egy igazi harcos voltál, aki élni akart, és velünk együtt küzdöttél az életedért” – búcsúztak a tiszafüredi mentőállomás dolgozói.
A beteget a Debreceni Egyetem gyermekgyógyászati klinikájának intenzív osztályán kezelik.
Márki-Zay Péter, Rónai Sándor, Donáth Anna és Tordai Bence is tett már felelőtlen nyilatkozatokat a háborúról.
A tiszti főorvos szerint az emberi felelőtlenség miatt már a sürgősségi ellátás is veszélyben van.
Politikai kérdést csinálnak az oltásból, pedig a magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva – idézi fel a miniszter.
Mindenféle orvosi végzettség nélkül Gődény már azt híreszteli, hogy a vakcinák halált okoznak.
A vonatkozó Kormányrendeletek listáját a Századvég időrendben közzéteszi és támogat minden olyan jogalkotói szándékot, amelynek célja az említett rendelkezések hatályban történő fenntartása vagy újbóli elrendelése.
A liberális képviselőnő szerint egy törvény benyújtása fenyegeti a törvényes rendet. Nonszensz!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Valójában a Tisza egy médiajelenség, amibe mindenki azt lát bele, amit akar.
A baloldali csatorna szerkesztője a hétvégén esedékes csehországi választások előzetes esélylatolgatásában arra a következtetésre jutott, ami a magyar kormány politikáját támasztja alá.
Bemutatjuk Lajost, aki Juhász Péter szerint szavahihető, hiteles forrás.
A jóérzésű normalitáspártiak nem fogják ezt szó nélkül hagyni, jön a „felmentő sereg”.
Mindig beszéltünk háborúról meg békéről, de most először hallottam egy olyan stratégiai minőségű kifejtést, hogy akkor mik is Európa háborús céljai – fogalmazott Orbán Viktor.
Az Oroszország jelentette veszélyről és Európa felfegyverzéséről beszélt a dán miniszterelnök.
„Gondolataink és imáink az áldozatokkal és családjaikkal vannak” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
A magyar csapat címvédőként szerepelt az egyiptomi tornán.
A Ferencváros leendő ellenfeleinek sem termett sok babér a csütörtöki korai mérkőzéseken.
„Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is tisztelettel kell beszélnie Magyarországról, különösen úgy, hogy országa nagyban függ az Európai Unió támogatásaitól” – írta Szijjártó Péter csütörtökön az X-en.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.