Folytatódik Orbán Viktor békemissziója, Róma a következő állomás
XIV. Leó elődje, Ferenc pápa több alkalommal is fogadta a magyar kormányfőt.
XIV. Leó elődje, Ferenc pápa több alkalommal is fogadta a magyar kormányfőt.

Hollandiában tartóztatták le azt az ISIS-terroristát, aki tavaly júliusban arra készült, hogy merényletet kövessen el Ferenc pápa ellen trieszti lelkipásztori látogatása során.

Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.

Az épületben menekülteket szállásoltak el.

Magyar szerző tollából jelent meg könyv az új pápáról. Recenziónk.

„Mindenki saját módján járulhat hozzá az egyházközösség építéséhez.”

A különleges irományt eredetileg Ferenc pápának címezte az intézmény vezetője, a Vatikán azonban nem hagyta figyelmen kívül a kérést.

XIV. Leó pápa első útja az ökumenizmus jegyében történik.

Arról is szólt, mit jelenthet, hogy ilyen gyorsan választott a konklávé.

Háborúról, békéről és keresztényüldözésről is beszélt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.