A kamasz fiú apává érik
Digitálisan felújítva ismét látható a mozikban a fontos polgári értékeket közvetítő Szerelem első vérig című kultuszfilm.
Digitálisan felújítva ismét látható a mozikban a fontos polgári értékeket közvetítő Szerelem első vérig című kultuszfilm.

Eltelt ötven esztendő, itt az idő, hogy újranézzük Coppola remekművét, A keresztapát.

Roland Emmerich ott rontotta el, hogy valamiféle elképzelt recept alapján akart kultuszfilmet forgatni:

Julian Fellowesnak jó éve ígérkezik: közel tíz év után sikerült tető alá hoznia az „amerikai Downtont”.

A Belfast érzelmes és személyes történet, amely egy kilencéves fiú gyermekkorát regéli el.

A Párhuzamos anyák arról is szól, hogy a múltat nem eltörölni kell, hanem szembe kell nézni vele.

Peter Hutchings filmjében a nő nőként, a férfi pedig férfiként küzd.

A 355 című filmben öt hölgy próbálja pótolni a James Bond halála miatt támadt űrt.

Egy film, amelyik végre kimondja, hogy a fantáziáknak a fantáziák világában a helyük.

Az emberiség jövőjét fenyegető egyik legnagyobb veszélyre hívja fel a figyelmet Maria Schrader filmje.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.