A tizennegyedik gyermek: Céline Dion
Valérie Lemercier nemcsak egészen tisztességesen megrendezte az Aline – A szerelem hangja című filmet, hanem magára is osztotta Céline Dion szerepét
Valérie Lemercier nemcsak egészen tisztességesen megrendezte az Aline – A szerelem hangja című filmet, hanem magára is osztotta Céline Dion szerepét

Egészen döbbenetes, ahogyan A boldogság íze című filmből kirajzolódik egy olyan világ, amelyben egyáltalán nincsenek erkölcsi kapaszkodók.

Eperjes Károly Magyar passió című filmje kalandos történelmi mozi és szenvedéstörténet egyben.

A CSI: Vegas célközönsége nem is elsősorban a tévénézők, hanem a streamingőrült fiatalok.

Az utolsó párbaj véres, korhű dráma egy asszonyról, aki nem hajlandó belenyugodni az őt ért megaláztatásba, harcát viszont a férfiak vívják meg.

Kittenberger – Az utolsó vadászat című játékfilmes dramaturgiával készült dokumentumfilm szórakoztatóan mutatja be a természettudós Afrika-kutató kalandos életét.

Rendkívüli film egy rendkívüli apa-lánya kapcsolatról. Ilyennek láttuk a Külön falkát.

Abban a világban, melyben a hagyomány és a hit kiveszőben van, ott elő kell venni Fekete István regényeit. Ilyennek láttuk A bereki ember-t.

A Scumacher című sportdokumentumfilm nem tudta megismételni a Senna 2010-es sikerét.

Még a legnagyobb újdonságként beharangozott gendersemleges megközelítést sem sikerült igazán újszerűen előadni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.