Már a bemutatása utáni napokban óriási nézettséget produkált hazánkban is David Yates legújabb filmje, a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik része, a Dumbledore titkai. Világszerte hatvanhat országban tűzték műsorra az elmúlt két hétben, és ilyen rövid idő alatt mintegy kétszázmillió dolláros bevételt varázsolt az alkotóknak a mű. Vagyis egy olyan jelenségről van szó, amely mellett nem lehet egyetlen vállrándítással elmenni. Az érdem elsősorban nyilván Joanne Kathleen Rowling írónőé, aki a Legendás állatok és megfigyelésük-trilógia sikerét a Harry Potter-könyvekkel alapozta meg.
A Harry Potter-alkotások esetében egyrészt örvendetes, hogy J. K. Rowling a szekularizációs folyamatokkal ellentétes üzeneteket fogalmaz meg a legfiatalabb korosztálynak, vagyis a világ varázstalanítása helyett arról van szó, hogy spiritualitás nélkül nem lehet és nem is érdemes élni. Másrészről az európai ember kultúrkörétől igencsak távol áll az a fajta varázslóiskola, amely J. K. Rowling fantáziájának szüleménye.
Így azért – finoman szólva – nem teljesen egyértelmű az intellektuális egyenleg, ám az kétségtelen, hogy egy nemzedék falta ezeket a könyveket, ami korunkban nem kis teljesítmény. Másrészt arról se feledkezzünk meg, hogy – a tapasztalatok alapján – az olvasás szeretete nem nagyon tartott ki a későbbiek során, vagyis a Harry Potter-nemzedék sokkal kevésbé olvas önmagától valódi szépirodalmi alkotásokat, mint elődeik.
A Legendás állatok és megfigyelésük című, eddig elkészült három film (összesen öt rész lesz) egyébként azért lett óriási siker, mert nagyon különleges a világ, amelyben a történetek játszódnak. Ügyesen ötvözik a képzelet birodalmával az alkotók a 20-as, 30-as évek bevett filmes ábrázolási módját, amelyben néha kísértenek a film noir sötét képei, a filmtörténeti expresszionizmus, megjelenik a tömegpszichózis és a háború éltetése, de ami az igazán érdekes, hogy egyszerű filmtechnikai eszközök révén kerülnek (varázsolódnak) egyik helyről a másikra a szereplők. Vagyis a siker egyik oka az, hogy a nézők a filmkészítéstől a legtöbbször nem a realizmust várják, hanem éppen ellenkezőleg, némi filmes varázslatot, és ezt jól tudják az alkotók is.
Már a filmtörténet kezdetén azzal győzte le a Lumière-fivérek dokumentumfelvételeit Méliès-mozija, hogy filmes trükkök révén mutatott be varázslatot. J. K. Rowling 2001-ben kiadott fiktív tankönyvének állatait úgy ábrázolják, hogy az túltesz a hétköznapi ember fantáziáján, de nem az a cél, hogy félelmetesek legyenek. Ha nem is mind a közel nyolcvanöt lény jelenik meg a filmben (amelyet J. K. Rowling leír könyvében), de temérdek különleges és a maga módján szeretni való, fantázia szülte állatot láthatnak a nézők. És ez már önmagában elegendő a magas nézettséghez.
