A kibukott jobb, mint a Theranos bármely terméke

Elizabeth Holmes történetéről Magyarországon is sokan hallottak a számos dokumentumfilmnek, podcastnak és híradásnak köszönhetően. A kibukott a jól ismert eseményeket dramatizálja Amanda Seyfrieddel a főszerepben, aki legalább Emmyt érdemelne szerepéért.

Ez a vonás teszi A kibukottat az elmúlt időszak legjobb átverős sorozatává. Amanda Seyfried átütő játéka éppoly hiteles a tinédzser, normál hangon megszólaló Elizabeth esetén, mint a huszonéves dörzsölt, Steve Jobsra emlékeztető üzletasszonynál. Eredetileg Kate McKinnon játszotta volna Holmest, de visszamondta a szerepet, mivel félt, hogy a drámai karakter rosszat tenne komikai karrierjének. A sorozat jobb cserét nem is csinálhatott volna valószínűleg.

Az idei év a szélhámos élettörténetek krónikájának tűnik. A Netflix drámája kezdte a sort, amely Az örökösnő álarca mögé engedett bepillantást. A Shonda Rhimes gyámkodása mellett készült sorozat azonban túlontúl csillogónak mutatja Anna Delvey szélhámoslétét. A Showtime Uber történetét elmesélő sorozata, a Super Pumped: The Battle For Uber túlságosan hatásvadász, bár tény, hogy Joseph Gordon-Levittnak jól áll a ripacs Travis Kalanick szerepe. A WeWork felemelkedését és bukását pedig Anne Hathaway és Jared Leto messze nem jeleníti meg olyan meggyőzően, mint Seyfried és a romantikus partnerét, Sunny Balwinit alakító Naveen Andrews.

Kettejük kapcsolatának ábrázolása a sorozat egyik nagy kérdése, mivel Holmes bírósági védekezésének egyik alapja, hogy Balwini kihasználva Holmesnál közel húsz évvel volt idősebb korát, bántalmazó kapcsolatot alakított ki a huszonéves lánnyal. A sorozat ezt szerelmi viszonyként ábrázolja, bár tesz utalásokat, hogy Balwini hatására hogyan kezd másképp viselkedni Holmes, kezdve az olyan ártatlan dolgoktól, mint a kedvenc itala, odáig, hogyan hamisítsa meg a teszteredményeket, illetve hogyan hazudjon a befektetőknek. A szexuális zaklatás a #metoo hangulatnak köszönhetően Hollywood egyik kedvenc témája az elmúlt években, így abszolút pozitívum, hogy a sorozat nem lép túl a sejtetésen, nem mond ítéletet Balwani felett, hanem a nézőre bízza a döntést.

Seyfried és Andrews mellett komoly sztárparádé vonul fel a legkisebb szerepekben is. Stephen Fry minden nézőt megkönnyeztet a tragikus sorsú vezető kutató, Ian Gibbons szerepében. William H. Macy ugyanakkor mindenkit Holmes mellé állít, mikor a főszereplő szembekerül a könyörtelen Richard Fuisszal. Külön említést érdemel még a Wall Street Journal leleplező cikkét író John Carryeou-t alakító Ebon Moss-Bachrach is, de mellettük a néző szinte csak kapkodja a fejét, annyi neves karakterszínész tűnik fel a különféle szerepekben (többek között Kurtwood Smith, Bill Irwin vagy Anne Archer).

Kimberly Leonard és Regina O’Brien látványvilága jól festi alá a színészi játékot. A környezet nem veszi el hangsúlyt a színészekről, mégis pontosan megmutatja, milyen utat jár be egy garázscég a rossz hírű környéktől, a megfizethető hoteleken át, a csillogó főhadiszállásig. Claire Parkinson jelmezei hasonló célt szolgálnak. Homes ikonikus darabjainak újraalkotásával valóban elmeséli Amerika IT-üdvöskéjének felemelkedését és bukását.

Összességében a sorozat kreátora, Elizabeth Meriwether és a rendező Michael Showalter szemmel láthatóan megértették, hogy a hasonló sorozatok célja nem a valóság újraalkotása, hanem az események olyan művészi megjelenítése, amelyben benne van a valóság lényege. Ezt pedig az összes szélhámos sorozatnál jobban tették.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Mafab.hu)