A Fradi sorstársánál egyre nagyobb a baj, ezt már a futball fenegyereke is tudja
A kétszeres bajnok vezetőedzőjét az újabb pofon után a jövőjéről kérdezték.
A kétszeres bajnok vezetőedzőjét az újabb pofon után a jövőjéről kérdezték.

Firenzében a Paks 38 éves csatárával próbálják elrettenteni a Fiorentina szurkolóit.

A magyar válogatott játékos hetvenhárom percet játszott.

Edoardo Bove a kórházi ágyából arra kérte csapattársait, hogy mindenképpen lépjenek pályára szerdán, az Empoli elleni bajnokin.

A Fiorentina–Internazionale rangadó 16. percében a hazaiak középpályása, Edoardo Bove összeesett a pályán, a játékos állapotát stabilizálták, kórházba vitték.

Már a rábízott feladat is kellemetlen volt, de hamar még nagyobb lett a baj.

Bolla Bendegúz lehet a legboldogabb a Konferencialiga magyarjai közül.

A statisztika is alátámasztja a magyar válogatott játékos véleményét.

A Konferencialiga előző két kiírásának döntőse játszott Felcsúton.

Hornyák Zsolt szerint az idegenbeli iksz ellenére nem a Puskás Akadémia a favorit a Fiorentina ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.