Sorsdöntő tárgyalás Gyárfásék perében?
Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyében folyamatban lévő büntetőper holnapi tárgyalásán.
Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyében folyamatban lévő büntetőper holnapi tárgyalásán.
Többek között szerepelt műsorban a később kivégzett Boros Tamás, és mások is.
Egyebek mellett ezen hangfelvételek egy része alapján vádolták meg Fenyő János megölésére való felbujtással Gyárfást.
A rendőrség azért nem védte meg Fenyőt, mert akkor még nem volt felkészülve a lehetséges célpontok védelmére.
Két tárgyalási nappal folytatódik Gyárfás Tamás és Portik Tamás a pandémia miatt félbeszakadt pere.
Titkos felvétel szerint Drobilich Gábor beszélt Portik Tamással a '90-es évek politikai jellegű robbantásairól is.
Az egykori maffiafőnök kijelentette: hiába mondta el már 2004-ben a Fenyő-gyilkosság addig homályban lévő részleteit.
A szabadlábon védekező Gyárfás kedden megkezdte három napra tervezett, minden apró részletre kitérő előadását, és próbálta meggyőzni a bírót, hogy miért nem lehet ő a felbujtó.
Információink szerint megnőtt a külföldi és magyar bűnözői körök érdeklődése Portik Tamás és társai perújítása iránt, így Portik csak zárt távközlési rendszeren figyelheti a tárgyalás menetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nála lévő telefon helyzete utoljára egy zsilip környékéről küldte a jelet.
Kijevben megtartották Ukrajna 34. függetlenségi évfordulójának ünnepségét.
Vészesen közel a vasútállomáshoz.
Tourism is breaking records this year.
Márquez nyerte a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Parkban, ezzel sorozatban a hetedik futamgyőzelmét aratta.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Márquez nyerte a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Parkban, ezzel sorozatban a hetedik futamgyőzelmét aratta.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.
Egy emberre gyanakszanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.