Nem csitul a menekültáradat, ezrek hagyják el Ukrajnát
Egy nap alatt közel 15 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra.
Egy nap alatt közel 15 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra.
„A magyar kormány a kezdetektől folyamatosan dolgozik azon, hogy mindenki megkapja a megfelelő segítséget” – hangsúlyozta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A kormányszóvivő a közösségi oldalán azt írta, „minden segítséget megadunk az arra rászorulóknak”.
Keddtől valamennyi határátkelő újranyit Szlovénia és Magyarország között – jelentette be Szijjártó Péter.
A Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő nyílik meg.
A szigorítások miatt nehéz helyzetbe kerültek azok, akiknek a munkája a határ túloldalán található.
Az elmúlt 24 órában csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába, közülük mintegy 5200-an érkeztek gyalogosan a határátkelőkhöz – számolt be vasárnap közleményben az ukrán állami határőrszolgálat.
Ma reggeltől újra megnyitjuk a kétvölgyi és a bajánsenyei átkelőket. Így a környékbeliek újra felvehetik a munkát, a gazdák pedig eljuthatnak földjeikre, elvégezhetik a tavaszi munkákat – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A korábbi világelső elárulta, minek köszönhetően kerekedett felül a magyar teniszezőn.
Elkészült egy hiánypótló ábra, amelynek révén bárki megtudhatja, melyik gyártó mekkora, és kihez tartozik.
Nagyot fordult a világ a Tisza Párt elnökével.
A Tisza-vezér azért dühös, mert nem kötelezte helyreigazításra a bíróság az Indexet a Tisza-adó ügyében.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos elutazott, Federico Chiesa viszont nem kelt útra.
Új színt is hozhat a konyhánkba.
Bulcsú rátermett hadvezér is diplomata is volt.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos elutazott, Federico Chiesa viszont nem kelt útra.
Új színt is hozhat a konyhánkba.
Bulcsú rátermett hadvezér is diplomata is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.