Gázában kórházakat és iskolákat ért támadás
Az izraeli erők tagadják a támadásokat.
Az izraeli erők tagadják a támadásokat.

Lánygyermekeik, szerveik, mezőgazdasági gépeik és állataik eladásával próbálnak túlélni az éhező afgánok.

Popovicsné Palojtay Márta elmondta lapunknak: egy elhúzódó humanitárius válságra lehet számítani Kárpátalján.

Az egyeztetéseket Oslóban tartják, Norvégia közölte, ez nem jelenti a tálib kormányzat elismerését.

Tizenöt uniós tagállam negyvenezer afgánt fogad be, jövőre pedig 250 ezer afgán is elérheti a kontinenst.

A kereszténydemokrata politikus az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szorgalmazta a fegyveres konfliktus felszámolását.

A meggyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén helyi tisztségviselők és szemtanúk keddi közlései szerint hatalmas pusztítást végzett. Az ENSZ szerint az ott élőknek átfogó humanitárius válsággal kell szembenézniük.
A Líbiában küszöbön álló, újabb humanitárius válságra figyelmeztetett az Európai Unió, az ENSZ, valamint több ország vezetője is, miután Halifa Haftár tábornok a csapataival a főváros elfoglalására indult.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

Több emlékezetes pillanatot és meglepetést is hozott eddig a Grand Slam of Darts csoportköre.

Egye bankok hat-hét százalékot is adnak.

Az euróval és a dollárral szemben is erősödött a magyar fizetőeszköz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.