Veszélyes akkumulátortöltők
Az áramütés kockázatát minden vizsgált esetben az elégtelen szigetelés okozta
Az áramütés kockázatát minden vizsgált esetben az elégtelen szigetelés okozta
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint mindez a sikeres válságkezelésnek köszönhető.
Az egyetemeken és online kérdőív formájában konzultál a kormány az egyik legfontosabb kérdésben.
A kormány célja, hogy a járvány előtti 75 százalékos foglalkoztatottság nyolcvan százalék fölé emelkedjen.
A pályázat az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával jelent meg.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára közölte: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség
A kedvezőbb környezetvédelmi mutatók a környezeti terhelés mérséklődését, a levegő minőségének javulását eredményezik.
A szépség, a dizájn és a forma önmagában is értelmezhető értékek – mondta György László államtitkár.
A Hulladékradar mobilalkalmazás már a végleges üzemmódban fogadja az illegális hulladékokról szóló bejelentéseket.
Boros Anita elmondta: a kormány harcot hirdetett a hosszú évtizedek óta lopva lerakott és halmozódó szemét ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Régen imádták, ma felejtenék.
A saját démonikus befolyásoltságáról is prédikáló Látó Jánost várhatóan tanúként fogják idézni, de kérdés, mit kezd a férfival a hatóság.
Az iskolák bezárásával rengeteg gondot okoznának a családoknak.
Orbán Balázs közösségi oldalán rámutatott ennek abszurditására.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A külügyminiszter szerint Brüsszel és a nyugat-európai politikusok hosszú távra berendezkedtek a háborús logikára, miközben az európai polgárok pénzét Ukrajnában akarják elégetni.
A német teniszező Roger Federer szavain bátorodhatott fel.
The Minister of Foreign Affairs and Trade put out a post on his social media page.
Németországban máris az a téma, hogyan távozhatna Liverpoolból a 125 millió eurós sztár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.