Így zajlott a magyar artisták kimenekítése Izraelből
Lapunknak nyilatkoztak a résztvevők.
Lapunknak nyilatkoztak a résztvevők.
Márki-Zay kivont karddal hadakozott a kényelmes foteljéből az online térben. Ismét jobban tette volna, ha inkább hallgat.
A francia vezetés három repülőt küldött francia és európai állampolgárok kimenekítésére, az első gépen 12 csecsemő is tartózkodik.
Az afrikai országban élő tizenhatezer amerikai állampolgár evakuálása még kérdéses.
Második hete zajlanak fegyveres összecsapások a hadsereg és egy félkatonai milícia között.
Több ország megkezdte állampolgárainak evakuálását a polgárháborús körülmények közepette.
Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek.
Az orosz külügyminisztérium felajánlotta segítségét.
Egy húszéves afgán férfi kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak miatt, egy 32 éves afgán férfi pedig családon belüli erőszak miatt áll bíróság elé. Mindkettejüket a Biden-adminisztráció menekítette ki.
A nyugati országok már napok óta figyelmeztetnek egy lehetséges terrormerényletre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A harmadik negyedév után kezdték meg a munkát az új képviselő-testületek.
A Demokratikus Párt vezetője alkotmányellenesnek nevezte a lépést.
– A diákok pénzét elloptad, és kitoltad a haveroknak meg az öcsédnek – mondta a Tisza Párt elnökének a kormánypárti politikus.
Az egykori pompa nyomai helyenként még megjelennek.
Elkezdte a munkáját az új Európai Bizottság.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Tisza Párt elnökének pécsi incidense is megerősíti, hogy alkalmatlan a politikusi pályára.
A magyar válogatott csapatkapitányáé is lehet a hónap gólja a szárnyaló sztárcsapatnál.
„Azt mondtuk, hogy majd jobb lesz minden. De mindig rosszabb lesz. Mindig rosszabb és rosszabb lesz.”
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – jelezte a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részt vett Szarajevóban, az EUFOR Althea-művelet fennállásának 20. évfordulójára rendezett ünnepségen, ahol a honvédelmi miniszter a térség aktuális kérdéseiről tárgyalt Zukan Helezzel, Bosznia-Hercegovina védelmi miniszterével.
A jelentkezők – civil életükhöz igazodva – alapvetően hétvégén tudnak részt venni kiképzéseken, gyakorlatokon, felkészítéseken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.