Sokkoló: muszlim tudósok világszintű dzsihádra szólítanak fel Izrael ellen
Európa biztonságát is fenyegeti a felhívás.
Európa biztonságát is fenyegeti a felhívás.

Van, aki kapzsiságot sejt a dolog mögött, más úgy látja, ez így van rendjén. Az ügyvéd válaszolt.

Ukrajna bukott állam, esetleg nem is állam, csak egy gengszterbandák által irányított pufferzóna.

Hóesés kint, pacal bent.

A Fidesz frakcióvezetője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnél járt.

A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad – hangoztatta a honvédelmi miniszter.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: olyan központi, logisztikai, kiképzést is biztosító raktárbázis épül, amely a huszonegyedik század raktározási feltételeit biztosítva ellátja majd a katonai erőket.
Minden olyan intézkedés, ami segíti a fiatal párokat abban, hogy gyermeket vállalhassanak, jó, hiszen a gyermek a legnagyobb ajándék – mondta a Pápai Missziós Művek ausztriai igazgatója.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.