Márpedig az nem a jó és hatékony működés ismérve, hogy a választásokon győzelmet elérő párt képtelen kormányt alakítani, hónapokig küzd a koalíció összekovácsolásán, majd feladja, a második legnagyobb párt ugyanazt megpróbálja, valamit kitalál, de végül újra szavazásra szólítják a lakosságot, elismerve, hogy ez most nem sikerült. Nem csak a politikai rendszerbe vetett hitet erodálja ez a nagyon demokratikusnak beállított bénázás, de az üzletmenet is megérzi, no meg a diplomáciában is nyomot hagy. Mert nem lehet tudni, ki a hatalom birtokosa, a nagy ázsiai hatalmak, az amerikaiak, az oroszok pedig feszengő udvariassággal tárgyalnak olyan emberekkel, akikről nem tudják, mire kaptak jogosítványokat, s ér-e valamit a megállapodás, amit velük kötnek. Arról nem is beszélve, hogy az EU saját hatalmi rendszere is teljesen zűrzavaros, az Európai Bizottság és az Európai Parlament állandó küzdelemben van egymással, az előbbit még véletlenül se lehet demokratikusnak tekinteni, utóbbi pedig egy teljesen eltorzult, korrupcióba süllyedt lobbicsoporttá vált az évek során.

Ebben a helyzetben vélekedik úgy az EU, hogy „bátor döntéssel” meghívót küld Ukrajnának, Moldovának, csatlakozzon a közösséghez, vagy éppenséggel mindenféle feltételeket szab, amelyek teljesítése esetén elkezdődhet a hosszú út ismeretlen végkifejlettel.

Még Montenegrót se tudná a jelenlegi EU integrálni, pedig az azért jóval kisebb munka volna, mint a posztszovjet térség államainak befogadása. A Nyugat-Balkán meghívása a közösségbe egyértelmű kötelessége volna az uniónak, személyes érdeke, nincs olyan indok, amellyel indokolható volna a folyamatos távolságtartás. Mégse történik semmi, az EU hagyja, hogy a különösen fontos európai területen mások tevékenykedjenek, kényeskedve jogállamisági problémákra hivatkozik, várakoztatja az országokat az előszobában, amíg azok szép lassan felismerik, hogy az az ajtó feltehetően soha nem fog kinyílni. 

De míg az idő telik, a balkáni államok is élnek, dolgoznak, no és figyelnek. Látják, hogy a kilencvenes évek EU-ja és a mai között hatalmas a szakadék. Akkor tele volt lelkesedéssel mindenki, nyugat és kelet egyaránt, volt érzelmi kötődés, reményteljes jövőkép tündökölt a horizonton, egyértelműek voltak a szabályok. Ma a nyugati országok zöme nem hívogató. Talán kicsi dolog, de szimbólumként jelentős, hogy a rendkívül jó imázzsal bíró Hollandiában nem csak kormányt nem tudnak felállítani, de a leköszönő, sokszor megbukott, igazi politikai túlélő Mark Rutte korábbi miniszterelnök nyíltan a NATO főtitkári székére pályázik, s közben az utcák egyre veszélyesebbek. 

Eran Zahavi izraeli focista amszterdami lakásába egy alkalommal behatoltak banditák, levágták a felesége haját a gyerekei szeme láttára, az egyik kisgyerek is megsebesült a támadás során. Zahavi maga csapatával, a PSV-vel épp a Twente elleni meccsen volt ez idő tájt. Dusan Tadics, az Ajax csapatkapitánya ugyancsak átélt hasonlót, az ő amszterdami otthonába is berontott két alak, célzottan, jól tudván, hogy ki él a házban. Tadics végül sikerrel megvédte a családját, a támadók elmenekültek. Tadics maga topolyai szerb, azaz egy olyan lenézett régióból érkezik, amelynek fel kell nőnie a holland emelkedettséghez.

El is igazolt a Fenerbahcéhoz.

Borítókép: Ukrajnába tartó kamionok sorakoznak a Hrebenne-Jahotyin lengyel–ukrán határállomás előtt Délkelet-Lengyelországban 2023. november 27-én. A lengyel fuvarozók lassítják az Ukrajnába irányuló kamionforgalmat, mert a szállítmányozási engedélyek rendszerének visszaállítását követelik az ukrán fuvarozó cégek számára (Fotó: MTI/EPA-PAP/Wojtek Jargilo)