Nem megy oda senki, hiszen háború van. Viszont egy nagyon könnyen körülhatárolható, azonosítható kör saját önző politikai érdekeit követve bátor és becsületes hazafinak nevezi Volodimir Zelenszkijt, aki egyedül küzd a medvével, szeme előtt pedig csakis az ukrán nép boldogulása lebeg. Egy párhuzamos univerzumban Zelenszkij az a diktátor, akit idegen hatalmak ültettek a gengszterek által irányított, ezer sebből vérző Ukrajna élére, elvette a kisebbségeknek járó jogokat, hipernacionalista, már-már fasiszta jellegű irányítást valósított meg, betiltotta az ellenzéket és megszüntette a választásokat a háborús helyzet miatt. Tényleg csak az a kérdés, milyen irányból nézzük a tragédiát, amely a szomszédban zajlik. Mivel ez több fórumon elhangzott, a magyar baloldal több képviselője is leszögezte, az ördöggel is szövetkeznének az Orbán-kormány megbuktatása érdekében. Ezért aztán Ukrajna még nem is annyira rossz, bár persze a lelküket az is könnyen elviheti magával.
További A Helyzet híreink
Ebből a pozícióból ugyanis nagyon nehéz kikeveredni. Aki a jelenlegi Ukrajnát meghívná az EU-ba, mert erre érettnek tartja, az egyszerűen hazudik. Az Európai Unió egyik alapvetése a béke fenntartása, ezért is veregeti meg saját vállát a közösség, néha még Nobel-békedíjat is kap azért, mert nem mészárolja le saját magát. Így aztán behívni egy nem demokratikus, háborúban álló országot, amelynek a vezetője folyamatosan fegyvert követel mindenkitől, nem tűnik előremutatónak, már csak biztonsági szempontból sem. Ez a racionális megközelítés. Csakhogy ezek a Kendernay-félék nem így gondolkodnak, nekik tényleg sem a másik ember élete, se a közösség boldogulása nem számít, csakis a hatalom. Ők hangsúlyozták a humanitárius érzelmeket akkor, amikor megjelent a migránsáradat a keleti határokon, és szívjóságból befogadták a martalócokat, akik azóta is dúlnak Nyugat-Európában. Természetesen a racionális hangok akkor is azt mondták, ebből baj lesz, és ne hazudozzunk arról, hogy emberi kötelesség segíteni mindenkin, aki át akar jönni a határon és le akar telepedni Európában. A racionális hangokat kikiáltották nácinak, barbárnak, mert akkor az volt a baloldali-liberális közösség érdeke. A mi határkerítésünk még gyilkos volt, az osztrákoké már elfogadható, sőt előremutató biztonsági elővigyázatosság.
Most az osztrák kancellár is azt mondja, Ukrajna ne jöjjön a közösségbe. Néhányan ilyenkor hümmögnek, a kezüket morzsolgatják, s megvárják, hogy Magyarország vétózzon, mert akkor nekik nem kell.
Persze Ausztria is megteheti ezt, ha már az ábécében előrébb van. Csak vétózni, az nem valami osztrákos.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!