Fontos döntést hoz a kormány az otthonteremtési támogatásról + videó
A részleteket a kormányinfón jelentik be.
A részleteket a kormányinfón jelentik be.

A csed és a gyed adómentessé válik, ez pedig akár kétmillió forintot is jelenthet a családoknak.

A CDU a világnézeti semlegesség védelmében megtartaná a jelenlegi szabályozást.

Minden már elindult életpályaprogram, meghozott bérintézkedés végrehajtásának fedezete rendelkezésre áll.

Nagyobb hangsúlyt kap az önkéntes tartalékos képzés.

Újabb részleteket osztott meg Dömötör Csaba a közszolgálatban dolgozók béremeléséről

Jó tudni, hogy a „német” „közszolgálati” bárdolatlanul beleavatkozna a 2022-es magyarországi választásokba.

Átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit.
Gulyás Gergely: Szemünk láttára, lépésről lépésre, épületről épületre növekszik a Ludovika Campus.

Tovább kell erősíteni a polgárbarát közigazgatást, ezt célozza egyebek mellett a 2016-ban útjára indított fejlesztési program – hangsúlyozta az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.