Az új gazdaságpolitikai akcióterv fontos pillére a lakosság jövedelmi helyzetének erősítése. Az idei költségvetés nem csak a versenyszférában tevékenykedők keresetnövekedését tartja szem előtt, hanem a közszolgálatban dolgozókét is. Ennek értelmében minden már elindult életpályaprogram, meghozott bérintézkedés végrehajtásának fedezete rendelkezésre áll ebben az évben.
Tovább nőnek a bérek a közszolgálatban
Ha a számokat nézzük, akkor azokból kiderül, hogy a 2025-ös költségvetés több mint 1 600 milliárd forintot biztosít az oktatásban dolgozók (óvoda, általános és középiskola, felsőoktatás) bérére. Az oktatási kiadások az idén megközelítik a 3 900 milliárd forintot, ami közel 2 500 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest. Az egyéb, nem felsőfokú oktatásra, közel ötszázmilliárd forinttal több forrás jut, mint 2024-ben.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a minap jelezte: a kormány döntése értelmében a pedagógus átlagbérnek meg kell haladnia a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát.
Ennek megfelelően a tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére, a cél a 844 ezer forintos pedagógus átlagbér elérése. Az emelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti. A pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben legalább 640 900 forintra emelkedik, ez 2010-ben 129 500 forint volt.
A természettudományos szakok tanárai a 2024-ben már biztosított kettő plusz négyszázalékos többlet helyett 2025-ben már kettő plusz hét százalékkal magasabb illetményt kapnak. Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen arányosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is. A felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is húsz százalékkal magasabbnak kell lennie. A tanárbéremeléshez szükséges források fedezete így áll össze:
- 88 százalékát a magyar kormány,
- 12 százalékát az Európai Unió biztosítja.
A költségvetési törvény indoklása emlékeztet arra, hogy 2010 óta bérek tekintetében a legnagyobb arányú növekedés az egészségügyben valósult meg. Az utolsó, baloldali kormány által beadott költségvetéshez képest az egészségügyi bérekre fordított források összege csaknem négy és félszeresére nőtt az idén. Egészségügyi célokra több, mint 3 700 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez 2 500 milliárd forinttal magasabb összeg, mint amelyet a 2010-es költségvetés tartalmazott.