Új lakásfejlesztési tőkeprogram indul
A Magyar Bankszövetség is partner a fiatalok lakáshoz jutásában.
A Magyar Bankszövetség is partner a fiatalok lakáshoz jutásában.
Az Apple alkalmazásboltjának zavara miatt duplán számoltak volna el tranzakciókat.
A többi között a munkáshitel részletei és a lakáskölcsönök kedvezőbbé tételének lehetősége is szóba került.
Nagy Márton a Bankszövetség elnökségét tájékoztatta az intézkedésekről.
Tavaly naponta mintegy ötven online csalás történt, azaz összesen 18 ezer károsult 23 milliárd forintos veszteséget szenvedett el.
Eredményes egyeztetésen van túl a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség.
Januártól csökken az önkéntes kamatplafon mértéke.
A szervezet üdvözli az általuk többször kifogásolt kamatstop várható kivezetését.
A hitelfelvevők jobban járnak, ha egy alacsonyabb kamatszint alatt versenyeznének egymással a pénzintézetek.
Önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány, cserében két vállalást is tesz a szervezet felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hölgyeknél a párizsi nyári ötkarikás játékokon és a budapesti rövidpályás vb-n háromszoros aranyérmes kanadai Summer McIntosh lett az Év úszónője.
Rejtélyes merénylet Moszkvában.
Ervinnek szeretettel a fa alá.
Jelentős károk keletkeztek a kis ország fővárosában.
A Tisztelt Ház előtt az Alaptörvény és a választási törvény módosítása is.
NATO-tagállam indíthat háborút?
Csapadékos lesz az idő a következő napokban, de vajon lesz-e hó?
Az előadás premierjét a Kassai Nemzeti Színházban tartják januárban.
Czakó Julianna színésznőt a vidéki és pesti létről is kérdeztük.
Várhatóan 2025. február 23-án tartják az előre hozott választásokat Németországban. Már a bizalmi szavazást megelőző vita is a kampány jegyében telt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.