Párizs magyar úszóhősei Szoboszlai Dominik ellen + videó
Ma kiderül, az Év sportolója szavazáson kik kerültek be az első háromba az egyes kategóriákban.
Ma kiderül, az Év sportolója szavazáson kik kerültek be az első háromba az egyes kategóriákban.
Hétfőn még az olimpiáról hazatérő unokáit fogadta a reptéren.
Nagy volt a vigadalom a Puskás Arénánál, videónkban felelevenítjük az ünnepi esemény legszebb pillanatait.
A biztonsági ellenőrzések során nincs mese, az utazni vágyóknak meg kell válniuk a fémtárgyaktól.
A 18 éves magyar tekvandós Spanyolországan született és ott is él.
A 18 éves tekvandós három meccset nyert, az elődöntőben a legnagyobb esélyest győzte le.
A 18 éves tekvandós a nyolcaddöntős és a negyeddöntős meccsét is megnyerte.
Jóval esélyesebb riválist győzött le Márton Viviana.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A Szerencsejáték Zrt. által szervezett Szerencsekoncertek, Legendák címet viselő rendezvényén Hevesi Tamás is színpadra lépett.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.