Mikor Koppenhágában összegyűlt az Európai Unió vezetése, várható volt, hogy lesznek érdekütközések. A jó politikus pedig vállalja a konfrontációt, no nem fejjel megy a falnak, de tudatosítja tárgyalópartnereiben, hogy meddig hajlandó elmenni, s mi számára a tabu. Mivel a 27 tagú Európai Tanács lényegében megbénult, épp az érdekellentétek miatt rengeteg mozgástere van mindenkinek, aki alkalmas erre és hajlandó küzdeni hazájáért.
Elméletileg az összes döntést egyhangúan hozzák a huszonhetek, ez az, amit hat taggal még könnyű volt megcsinálni, huszonhéttel pedig lehetetlen. Nem amiatt, mert Magyarország állandóan külön úton jár, hanem mert a kontinens nem egységes. A nemzetállamoknak természetesen nem ugyanazok az érdekei, egymással is vetélkednek a különböző kereskedelmi ügyekben, hadászatban, az utolsó eurócentet se hagyják veszni, hiszen sok kicsi sokra megy. A koppenhágai csúcs nem döntésekről szólt, csak vitáról, a vezetők személyesen tudtak egymással találkozni.
A felvételekről pedig újfent kiderült, hogy Orbán Viktor mennyire befolyásos. Ugyanis nem csupán a sajtó kereste minden pillanatban, de a kollégái is vele beszélgettek. Ilyenkor szó sincs a sokat hangoztatott „Putyin kiskutyájáról”, szemtől szemben a magyar kormányfőnek megadják a tiszteletet azok is, akik nyilvánvalóan nem támogatják őt.
Ilyen például Donald Tusk lengyel miniszterelnök, az ukrajnai háború egyik nagy machinátora, Brüsszel legjobb barátja. Varsó a viszály kezdete óta minden erejével Ukrajnát támogatja, az egész hadigépezet-támogatás mögött ő áll, nála csatornázzák be a katonai segítséget. Persze nem ingyen. Lengyelország elemi érdeke a háború fenntartása és a lengyel befolyás minél távolabbra való kiterjesztése. A speciális, csak az EU-ra jellemző sajtókezelés, miszerint az újságírók egy kordon mögött várnak csoportokban, miközben a vezetők előttük elvonulnak és mindenki harsányan kiabál, hátha megáll valaki, elárulta, hogy Tusk és Orbán beszélnek egymással, a személyes viszonyra nem nyomja rá a bélyegét az érdekellentét. Ugyanez jellemző Emmanuel Macron francia elnökre is, aki láthatóan szívélyesen, örömmel fordul a magyar miniszterelnök felé találkozásukkor.
Az ok egyszerű, a tenni akaró, komolyan vehető vezetők nem érzelemből politizálnak, hanem érdekek mentén.
Vagyis teljesen mindegy, mi jelenik meg a sajtóban a rokonszenvről vagy ellenszenvről. Az Európai Uniót valamiképp működtetni kell, rengeteg a tennivaló, senki se akarja bedobni a gyeplőt a lovak közé, mert ő megsértődött vagy elege van. Magyarország határozottan és egyértelműen megmondta, nem támogatja a háborút, mielőbbi tűzszünet és tárgyalássorozat szükséges a béke érdekében. Valóban huszonhat ország támogatja az összeurópai segítséget Ukrajnának? Szó sincs róla. De a huszonhat vezető tudja, hogy amíg Magyarország fenntartja a vétóját, addig nem lehet Ukrajna EU-tag, akadoznak a háborús támogatások, nekik pedig egyáltalán nem kell aggódniuk. A csendben meghúzódó vezetők így nem vesznek össze a harci dobot püfölő németekkel vagy franciákkal, és mutogathatnak Magyarországra, aki megakadályozza a közös döntést.
