Budapesten és a keleti országrészben a legnagyobb az érdeklődés a munkáshitel iránt
A januári bevezetés óta folyamatosan növekszik a kereslet a kölcsön iránt.
A januári bevezetés óta folyamatosan növekszik a kereslet a kölcsön iránt.
Az MBH Bank korrigált adózás előtti eredménye 221,3 milliárd forint volt.
Hogyan alakult át a piac, és mit érdemes tudni az új trendekről? Mag Mihály, az MBH Bank termékfejlesztési vezetője osztotta meg tapasztalatait.
Tavaly májusában kötött hároméves együttműködési szerződést a két szervezet, amely által a hitelintézet évi százmillió forinttal támogatja a segélyszervezet munkáját.
Öt fiatal művésznek ítélték oda az elismerést.
A januárban kiadott, 3,5 százalékos előrejelzésüket az exportpiacok gyengélkedése miatt csökkentették.
A keresleti oldalon kihívásokkal néz szembe az autópiac.
Már négy megyei jogú város számlavezetését látja el a hitelintézet.
A tranzakció zárására várhatóan 2024 első félévében kerül sor, a szükséges engedélyek megszerzésének függvényében.
A magyar piacon elsőként jelent meg a termék, amely segítséget nyújt a vak és gyengénlátó embereknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.