Egyre több állam lép fel a gyermekek érdekében
Az UNESCO is figyelmeztetett a veszélyre.
Az UNESCO is figyelmeztetett a veszélyre.
Egyesek szerint inkább a műsorvezetőről szólt az este, mint Donald Trumpról.
Miképpen lehet „szépségkirálynő” egy dagadt, rossz külsejű, visszataszító férfi?
Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények.
Donald Trump elnök a republikánus konvenció után New Hampshire-ben kampányolt.
Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre és velünk ünnepli Amerikát.
A demokratáknál az esélyesnek tartott Bernie Sanders ezúttal maga mögé utasította Pete Buttigieg-et, Joe Biden ismét leszerepelt, míg a republikánusoknál Donald Trump újra 80 százalék feletti eredménnyel nyert.
A Politico című lap kedden azt emelte ki, hogy a demokraták elnökjelöltségére pályázók annyira gyengék, hogy még Joe Bidennek is van esélye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Száz milliárd dollárt hoztak eddig.
Akár 10 fok alá is eshet a hőmésréklet.
A Tisza Párt elnökének a tyúkszemére léptek.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálatot indított, miután egy Boeing 737-es fékszárnya részben letört a texasi leszállás előtt.
A top 100-as magyar teniszező elérzékenyült, miután pályafutása harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta.
Már eltörölt adókat vezetne be újra keleti szomszédunk.
A Rosszfiúk folytatásában sikerült egy lapáttal rátenni az első rész sztorijára, mégis van vele egy kis problémánk.
LANGY ESŐK JÖNNEK – Az esetek többségében a célpont nem Izrael és nem Magyarország, hanem a saját ellenzékük.
A top 100-as magyar teniszező elérzékenyült, miután pályafutása harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta.
Már eltörölt adókat vezetne be újra keleti szomszédunk.
A Rosszfiúk folytatásában sikerült egy lapáttal rátenni az első rész sztorijára, mégis van vele egy kis problémánk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.