Európában már megjött a tavasz, itt még várni kell rá egy kicsit + videó
Idehaza továbbra is lehetnek záporok, néhol zivatarok.
Idehaza továbbra is lehetnek záporok, néhol zivatarok.
A fiatalokat az Olasz Köztársaság, az olasz alkotmányos intézmények és az olasz fegyveres erők becsmérlésével vádolják.
Több ország is felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását.
Matteo Salvini a schengeni egyezmény felfüggesztését és Olaszország határainak szigorú ellenőrzését szorgalmazza.
Egyre komolyabb feszültséget szül az olasz társadalomban a migránsok felelősségre vonásának kérdése az általuk elkövetett bűncselekményekért.
Matteo Salvini ellen emeltek vádat az olasz hatóságok, amiért nem engedélyezte egy migránshajó kikötését. Noha Giorgia Meloni miniszterelnök szerint is csak a munkáját végezte az akkor belügyminiszter Salvini, az ügyészek emberrablással vádolják és hat évre börtönbe küldenék.
A munkahelyi kizsákmányolás azóta került Olaszországban a figyelem központjába, miután júniusban életét vesztette egy indiai gyümölcsszedő.
Erősödnek a Matteo Salvini vezette Ligán belül a békepárti hangok.
A jemeni húszi lázadók azt üzenték Itáliának, hogy maradjon távol a Vörös-tengeren kialakult konfliktusoktól.
A Kustendorf életműdíját, az Életfát 2024-ben Matteo Garrone veheti át.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mától már nyilvánosak a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat részletei is.
Peter Szijjarto also revealed who pose the greatest threat to the peace process.
A vizsgálatok igazolták, hogy a közös gerinchálózat nem szennyezett.
Figyelmezetetett a Magyar Vöröskereszt.
Lavrov bejelentése meglepte a világot.
Határozatképtelen lesz.
Az IMEI-be viszik.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
Lavrov bejelentése meglepte a világot.
Határozatképtelen lesz.
Az IMEI-be viszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.