Varázslatra is hívják a közönséget az Öt Templom Fesztiválon
Május 8-án kezdődik Győr-Újvárosban az ötnapos fesztivál.
Május 8-án kezdődik Győr-Újvárosban az ötnapos fesztivál.

A május 9–13. között megrendezendő fesztiválról minden műsorra tartogatnak érdekességeket, konkrétumokat.

Koncertekkel, színházi előadásokkal, templomtörténeti túrákkal várják az érdeklődőket.

A Szent Efrém Férfikar, Tompos Kátya és a Platon Karataev is ellátogat a rendezvényre.

Vasárnap adják elő az ikonikus dalsorozatot a Deák téri evangélikus templomban.

A párbeszéd mellett az elfogadásról és a hitről szól a 17. Öt Templom Fesztivál, amely május 12. és 16. között várja az érdeklődőket.

Külföldön is felfigyeltek az Öt templom fesztivál megoldásaira.

A nyitó napon, ma este hét órától Barabás Lőrinc lép fel a katolikus templomban.

A járványhelyzetre való tekintettel idén rendhagyó meglepetésprogramokkal várja az érdeklődőket a Győr-újvárosi Öt Templom Advent.

Az 5 napos premiersorozat programjait több mint 30 000 néző látta eddig, Győrben és Magyarországon túl.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.