Kiderült, hogy mitől volt özönvíz az Árkádban
Csütörtök este az Árkád felső szintjén hömpölygött a víz, ezzel megzavarva a vásárlók és az ott dolgozók nyugalmát.
Csütörtök este az Árkád felső szintjén hömpölygött a víz, ezzel megzavarva a vásárlók és az ott dolgozók nyugalmát.
A kirakatok üveg falain és még a lámpákból is folyik a víz.
A tavaly október végi ítéletidőt követő villámáradásokban 224 ember halt meg Valencia régióban.
A spanyolok állítják, hogy a döntéshozók késlekedtek és helytelenül kommunikáltak egymással, emiatt halt meg több mint kétszáz ember a két héttel ezelőtti valenciai áradásokban.
Legkevesebb négy ember életét vesztette, másik 14 pedig eltűnt a szokatlan, özönvízszerű esőzések okozta áradásokban Marokkóban.
Megszűnt az áramellátás, több helyen ivóvíz sincs.
Bár özönvízszerű eső esett, még így sem döntött rekordot.
Olykor a színpadot sem lehetett látni és pillanatokon belül bokáig érő dagonyává áztatta a szántóföldet a lezúduló víz.
Az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó éppen a katasztrófa alatt akart pihenni a tengerparton.
Becslések szerint akár kétezren is vízbe fulladhattak, több ezer embert eltűntként tartanak számon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péterék online közösségépítő csapatot szerveztek a Discordon, amivel a Harcosok Klubját próbálták volna ellensúlyozni.
A válaszreakció mértéke Teherán józanságán múlik.
Matheus Saldanha nem álmai színhelyén, Spanyolországban köthet ki.
Ha Ukrajna veszít, akkor csomagolhat Ursula von der Leyen és Manfred Weber is.
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.