Brüsszel akadékoskodik, de mi van a forrásokkal, jön a pénz vagy nem?
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.

A kiemelkedően teljesítőket díjazza a kormány.

Több mint ötödével emelkedtek a tanári fizetések.

Egyre vonzóbb pedagógusnak lenni.

A béremelés a köznevelésben foglalkoztatott 143 ezer pedagógust és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti.

A számokon már látszik, hogy jó irányba mozdult el az oktatás ügye.

Idén átlagosan a harmadával, 32,2 százalékkal emelték a tanárok fizetését, jövőre még több pénzre számíthatnak.

Oktatási kiadásokra csaknem 3900 milliárd forintot különít el a kormány.

A Belügyminisztérium december végéig tervezi lezárni a tárgyalásokat.

Brussels is already exerting control over funds that it has failed to allocate, State Secretary Bence Retvari has said.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telt ház volt a háborúellenes gyűlésen.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A kormánypártok kommunikációs igazgatójának abszurd párbeszéde a Népszava újságírójával.

A károk hosszú távú kockázatokat vetítenek előre, a helyreállítás sürgetővé vált.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Kremencsuk városában nem sokkal éjfél után robbanásokat jelentettek.

Milyen változásokkal kell számolni az űrutazás során?

The left always wants the same thing.

A négyszeres világbajnoknak még a győzelem is kevés lehet a vb-címhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.