Magyar Péter gyáva – mondják a tolnaiak a vasárnapi választás előtt + videó
A tét, hogy folytatódik-e a Potápi Árpád János által megalapozott fejlődés.
A tét, hogy folytatódik-e a Potápi Árpád János által megalapozott fejlődés.
Kemény, határozott üzenetet küldött a vidéki emberek választását lenéző, lekezelő Magyar Péternek a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje.
A választás január 12-én vasárnap lesz.
Magyar Péterék nem indulnak Tolna vármegye 2-es számú választókerületében.
„Csibi Krisztina a jelöltünk a Tolna vármegyei időközi választáson. Nagy űrt kell majd betöltenie Potápi Árpád körzetében” – írta a miniszterelnök.
Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Tolna megyei időközi választáson azért nem indul a Tisza Párt, mert ott kiderülhetne a szervezet valódi támogatottsága.
A Tisza Párt elnöke még néhány tanáccsal is elátta a helyieket.
Bizakodásra ad okot, hogy szélsőséges párt demokratikus körülmények között soha nem tudott szabad választást nyerni hazánkban.
Az internet mocska: kitettek magukért a kommentelők.
Olyan háborús időkben, amilyenekben most is él a magyarság egy része – hangsúlyozta Potápi Árpád János,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
What We Believe In – Amiben hiszünk címmel kiállítást rendeztek a Ludwig Múzeumban.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.