Őrzöm a lángot tábor Püspökhatvanban
Teret adnak a magyarlakta régiók képviselőinek.
Teret adnak a magyarlakta régiók képviselőinek.
„Ti vagytok a magyar jövő!” – Lélekemelő, hangulatos és kulturált volt az első Őrzöm a lángot tábor Püspökhatvanban. Beszámolónkból egyéb is kiderül.
– Az Őrzöm a lángot tábor azt erősíti, amiben egyetértünk – mondta Fábián Zoltán gitáros-énekes, a püspökhatvani nemzeti találkozó szervezője.
KerecseN-koncerttel kezdődik július 23-án, péntek este Püspökhatvanban az Őrzöm a lángot tábor. A következő napon fellép a Historica, a Végvár és Fábián Zoltán is.
„Egy költőnek arról a világról kell vallania, amiben él, én a szilágysági, a Kárpát-medencében élő magyar emberek érzéseiről, életéről írok”. Thököly Vajk szilágysági költőnél jártunk.
A püspökhatvani Pince Clubban tartják meg az Őrzöm a lángot tábort júliusban. Fellép a Historica és a felvidéki KerecseN rockzenekar is.
Fellép a Historica és a Végvár zenekar, az előadók közül a köröstárkányi illetőségű Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró, a szilágysági Thököly Vajk költő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.