Rémképek és összeesküvés-elméletek a átláthatósági törvény mögött
Répássy Róbert szerint az MSZP-t lecserélték a szponzorok egy másik pártra.
Répássy Róbert szerint az MSZP-t lecserélték a szponzorok egy másik pártra.
A kormány elsődleges célja a veszélyhelyzetben az volt, hogy az Ukrajnából menekülők humanitárius megsegítése mellett mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.
A mai naptól csodálatos környezetben, szakmailag felkészült kollégák várnak mindenkit, aki bűncselekmény áldozata lett és segítségre van szüksége.
Az Országgyűlés megkezdte a vitát a szükséges törvények módosításáról.
Répássy Róbert államtitkár üdvözölte, hogy képzéseken és rendezvényeken terjesztik az áldozatsegítéssel kapcsolatos ismereteket.
Az állami áldozatsegítés nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is az államtitkár szerint.
A Mi Hazánk a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását sürgeti.
A végrehajtók elleni panaszok, jogsértések kivizsgálására a törvényszéki elnökök jogosultak.
Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa leszögezte, hogy Brüsszel politikai érdekek mentén blokkolja a hazánknak járó uniós forrásokat.
A Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a miniszterelnök szerint is hazánkban kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi törvénynek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a háború minden lépése az atomfegyverek árnyékában zajlik.
Ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.
Az arc hatalmas, a teljesítmény nulla.
Az intézkedés a gazdaság egészére pozitív hatást gyakorol.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.