Soltész Miklós: Látjuk most is, mit művelnek a nagyhatalmak gazdasági előnyökért + fotók
Emlékművet avattak Vállajon a nyolcvan évvel ezelőtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére.
Emlékművet avattak Vállajon a nyolcvan évvel ezelőtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére.

Magyarország kormánya erőforrásként tekint a nemzeti közösségekre, amelyek nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket.

A magyarországi németek jelenéről és múltjáról szóló könyv második, bővített kiadása több mint 800 oldalas lett.

Bár a polgármester megfeledkezett róluk, Menczer Tamás államtitkár meglátogatta a háromszáz éves budaörsi sváb közösséget.

Valamennyi nemzetiségre nézve sértő, amit Bárány Tamás a solymári polgármesterről mondott. Az MSZP-s politikus a helyén maradt, videóüzenetben mentegetőzik.

A megbocsáthatatlan, igazságtalan és bűnös tettek sorában élen állnak a kitelepítések – fogalmazott a pénzügyminiszter a békásmegyeri megemlékezésen.

A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából mondott beszédet Soltész Miklós Mányon, ahol 72 család 370 tagját üldözték el, szakították el évszázados gyökereiket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.