Egy rokkantnyugdíjas számonkérte Márki-Zay Pétert az orosházi utcafórumon + videó
A hódmezővásárhelyi polgármester látogatása ezúttal sem volt botránytól mentes.
A hódmezővásárhelyi polgármester látogatása ezúttal sem volt botránytól mentes.

A nemzeti ünnep alkalmából megjelent a Patrióták kommunista utcanevek megváltoztatásáért indított akcióiról szóló kötete.

Tóth Bertalan a szocialisták társelnöke a jobbikos Szabó Ervin, míg Jakab Péter a szocialista Tóth Csaba ellen kezdeményezett vizsgálatot.

Ungváry Krisztián olyan súlyos történelemhamisító állítást tett, amire nem volt még példa.

Karsai László szerint Szakács a vitacikkében csak vagdalkozik, egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni.

Holnap kiderül, hogy szélsőbaloldali terrorista volt-e Szabó Ervin, vagy csak könyvterjesztő humanista.

Talán más oka volt erre a kis füllentésére, hisz írásából kilóg a lóláb.

Tény, hogy Károlyiék akkor szerelték le a magyar hadsereget, amikor az országot három oldalról fenyegette támadás.

Évek óta eltökélt harcot folytat a még létező kommunista utcanevek megváltoztatásáért a Magyar Patrióták Közössége. Van dolguk szegényeknek.

A Borkai-botrány miatt indult nyomozások során eddig csak a zsarolási ügyben van gyanúsított, Póczik József, F. Gábor, valamint az a két magyar prostituált, akik az adriai hajózáson szolgáltattak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.