Terroristák és propagandisták

Karsai László szerint Szakács a vitacikkében csak vagdalkozik, egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni.

Ha már az első világháború okait keresi valaki, azt ne obskúrus szabadkőműves-páholyok tanácskozási jegyzőkönyveiben kutassa, hanem tegye fel a kérdést: Németország elszánt, bosszúszomjas ellenségévé tette ezzel a lépésével Bismarck Franciaországot? Kész volt ezek után Franciaország bárkivel összefogni, hogy Strasbourgot és környékét visszaszerezze, akár háború árán is? Biztosan tudja azt bizonyítani Raffay (nem tudja, szónoki kérdés volt, nem várok rá választ…), hogy a német–angol tengeri fegyverkezési versenyt, az I. világháború másik fontos okát, szintén a szabadkőművesek indították el? Nyilván szabadkőművesvilág-összeesküvők álltak a Monarchia élén, mert máskülönben miért okkupáltuk (1878), majd annektáltuk (1908) Bosznia-Hercegovinát, végleg magunkra haragítva Oroszországot és Szerbiát. Amikor területünk megcsonkításáról írnak sokan, akkor az 1908-as új határokat miért nevezik „ezerévesnek”? Szabadkőművesek voltak azok is, akik a nemzetiségek feletti uralom érdekében összefogtak a „labancokkal”, vagyis az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot leverő osztrákokkal?

Szakács ebben a „vitacikkében” is csak vagdalkozik, de egyetlen bizonyítékot, dokumentumot nem tudott sem ő, sem házi szerzője felmutatni azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok hadbalépését az antant oldalán, amellyel döntően megváltoztak a frontokon az erőviszonyok, a szabadkőművesek „intézték el”. Ugyebár a szabadkőművesek voltak azok, aki rávették Tisza Istvánt arra, hogy 1918. október 17-én a Parlamentben kijelentse, hogy „Ezt a háborút elvesztettük”, amivel finoman fogalmazva sem erősítette a katonák harci kedvét.

Szakály Sándor tévedett, rosszul fogalmazott, amikor az 1941-es úgynevezett kőrösmezei deportálásokat „idegenrendészeti eljárásnak” minősítette. Szakács nyilván nem olvasta Majsai Tamás, R. L. Braham, Fejes Judit, Frojimovics Kinga és Gellért Ádám témába vágó tanulmányait, forrásközléseit. 1941-ben senki nem használta az „idegenrendészeti eljárás” kifejezést, a korabeli hivatalos („reservált”) BM-rendeletekben egyértelműen a zsidók kitelepítéséről esik szó.

Tévedett Szakály (aki az 1941-es deportálások történetét soha nem kutatta) akkor is, amikor azt írta, hogy az állampolgárságukat igazolni nem tudó külföldieket távolították el az országból. Kárpátalján egész járásokat tettek „zsidómentessé” 1941 júliusában-augusztusában. Hosszú évtizedek óta itt élő, magyar állampolgárságukat hivatalos dokumentumokkal is igazolni tudó zsidók ezreit tették át a határon, majd szállították tovább, magyar katonai teher­autókon Kamenyec-Podolszkij környékére, ahol őket a németek és ukrán kollaboránsok lemészárolták. A deportálásokat csak akkor állították le, amikor ezt a németek a leghatározottabban megparancsolták nekünk, magyaroknak. Erről 1941 késő őszén a képviselőházban Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Bárdossy László miniszterelnök is őszintén beszámolt. Nyilas képviselő interpellációjára válaszoltak, aki azt firtatta, hogy miért állt le a keleti országrész zsidótlanítása.

Szakács egy dologra ráhibázott: cikke megjelenéséig valóban nem olvastam Ungváry Krisztián legújabb Horthy-könyvét. Volt ennél fontosabb dolgom elég. De utána megvettem Ungváry inkriminált könyvét, elkezdtem olvasni, persze először a Szakács által (is) kipécézett lábjegyzetet néztem meg. Egy 224 oldalas, összesen 275 lábjegyzetet és impozáns bibliográfiát tartalmazó könyvben biztosan van jó néhány elgondolkodtató, sőt vitatható megállapítás, elemzés. Pár óra alatt találtam olyan részt is, ahol engem bírál, nem túl ízléses módon, ráadásul tévesen. Egyes állításait, elemzéseit cáfolni, vitatni majd szeptemberben egy konferencia-előadásban fogom. Az 1941–1942-es romániai pogromokat, deportálásokat és mészárlásokat „radikális antiszemita intézkedésnek” nevezni nem lehet. Trehány, meggondolatlan lábjegyzet, a szerző nyilván mélyen sajnálja, és ha lesz könyvének új kiadása, ezt az egy mondatot biztosan át fogja fogalmazni. Ellentétben Szakály Sándorral, aki az „idegenrendészeti eljárás” gondolatficamát még évekkel később is védeni, igazolni próbálta.

A szerző történész